22_03_29_erdmost_nincskep

Oltási akciónapok a budaörsi háziorvosoknál

22_03_29_erdmost_nincskep

Oltási akciónapok a budaörsi háziorvosoknál

A januári akciónapokon – elsősorban péntekenként és szombatonként – előzetes időpontfoglalás nélkül lehet oltásra jelentkezni a budaörsi háziorvosoknál – hívták fel a figyelmet a város honlapján.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint írják, a Belügyminisztérium és a Miniszterelnökség közös döntése alapján a koronavírus terjedésének megelőzése érdekében az oltási akciót a kórházi és járásközponti oltópontokon túl a felnőtt háziorvosi praxisokra is kiterjesztették.

A pénteki és szombati napokon előzetes időpontfoglalás nélkül vehető fel az első, a második és a harmadik oltás is. Kiemelték: a megerősítő harmadik oltás mindenkinek javasolt, aki négy hónapnál régebben kapta meg előző oltásait.

Azt kérik, a várakozási idő elkerülése, valamint a járványügyi szabályok betartása érdekében a kiválasztott időpontról egyeztessenek a háziorvossal a budaors.hu honlapon az Orvosok menüpont alatt megjelölt telefonszámon, rendelési időben.

A letölthető oltási nyilatkozatot nyomtassa ki, kitöltve és aláírva az oltásra vigye magával!

Hozzájáruló nyilatkozat

Hozzájáruló nyilatkozat harmadik oltásra

A budaörsi felnőtt háziorvosok az alábbi táblázatban foglaltak szerint várják az oltásra jelentkezőket:

  • Dr. Elsik Anikó (2040 Budaörs, Kossuth u. 5.) január 7., 14.00-18.00; január 8., 10.00-18.00
  • Dr. Gömöry Anna (2040 Budaörs, Kossuth u. 5.) péntek: 8.00- 12.00, szombat: 7.00 -15.00
  • Dr. Ritter Gergely (2040 Budaörs, Szivárvány u. 5.) folyamatosan olt, időpont egyeztetés szükséges
  • Dr. Schön Gábor (2041 Budaörs, Szivárvány u. 5.) január 7., 14.00-18.00; január 8., 10.00-18.00
  • Dr. Szimándli Vera (2040 Budaörs, Lévai u. 33.) január 7., 14.00-18.00; január 8., 10.00-18.00
  • Dr. Cseke Gábor (2040 Budaörs, Szabadság út 14.) január 14., 14.00-18.00; január 15., 10.00-18.00
  • Dr. Janoczkó Márton (2040 Budaörs, Lévai u. 33.) január 14., 14.00-18.00; január 15., 10.00-18.00
  • Dr. Ravasz C. Judit (2040 Budaörs, Szivárvány u. 5.) január 21., 14.00-18.00; január 22., 10.00-18.00
  • Dr. Nagy Marianna (2040 Budaörs, Kossuth u. 5.) január 21., 14.00-18.00; január 22., 10.00-18.00
  • Dr. Tóth Mária Magdolna (2040 Budaörs, Szivárvány utca 5.), csütörtök: 16.00-18.00; péntek: 8.00-10.00
  • Dr. Nagy Vilmos (2040 Budaörs, Kossuth utca 5.) szombat: 11.00-12.00
  • Dr. Sebestyén Júlia (2040 Budaörs, Kismartoni u. 45.) január 28., 14.00-18.00; január 29., 10.00-18.00

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében gondozó/ápoló munkakör/feladatkör

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email