22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: vesztesen jött ki a debreceni gólparádéból az ÉRD

22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: vesztesen jött ki a debreceni gólparádéból az ÉRD

78 gólt hozó mérkőzésen a házigazda DVSC-SCHAEFFLER végig vezetve győzte le 43-35-re az ÉRD-et a női kézilabda NB I 21. fordulójában.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Nem indult jól Horváth Rolandék debreceni vendégjátéka. A Loki ugyanis rendkívül aktívan kezdte a mérkőzést és az első percektől érvényesítette akaratát. Paróczy Sára ugyan hátán vitte az ÉRD-et, hiszen a vendégek első 8 góljából 6-ot is magára vállalt, de a hazaiak ekkor már 14-nél jártak.

A lendületesen játszó Debrecen ezután még jobban ellépett és Bordás Réka gólja után a 20. percben a közte 10-ért is támadhatott (17-8), viszont ezt kivédekezte az ÉRD és a játékrész utolsó harmadában zárkózni is tudott. A szünetre Dana Abilda góljával 20-15-re csökkent a különbség.

A második félidő eleje igazi gólparádét hozott, melyből inkább az ÉRD jött ki jobban és Fekete Bozsana révén a 42. percre két gólra csökkentette hátrányát (29-27).

Ezt követően viszont egy 7-1-es sorozattal lezárta a lényegi kérdéseket a DVSC, amely az utolsó 8 percre kényelmes, 37-28-as előnnyel fordult.

Az ÉRD a végjátékban ugyan szépen termelte a gólokat, de így is 43-35-ös vereséget szenvedett.

 

Horváth Rolandék legközelebb május 7-én, pénteken 16 órától a Kisvárda Master Good SE-t fogadják az NB I 22. fordulójában, az ÉRD Arénában.

Női kézilabda NB I, 21. forduló
DVSC-SCHAEFFLER – ÉRD 43-35 (20-15)
Debrecen, Hódos Imre Sportcsarnok, 400 néző. V.: Benya-Hantos, Rózsahegyi
DVSC: CSAPÓ KYRA – Arany 4, KOVÁCS ANNA 7 (3), VÁMOS 7, Tóvizi 4, Deszpotovics 1, Vantara-Kelemen 5
Csere: Giegerich (kapus), HORNYÁK D. 4, Bordás 2, Csernyánszki 3, Petrus, Karsten 1, Bánfai 2, Vámosi 3
Edző: Kudor Kitti
ÉRD: Györkös – Király R., Mód 1, SZABÓ K. 8, PARÓCZY 8, KISS-WALFISCH 10 (3), Fekete B. 4
Csere:
Győrffy (kapus), Horváth D., Abilda 3, Landi, Sztankovics, Kiss D. Zs. 1
Edző: Horváth Roland
Az eredmény alakulása. 4. perc: 5-2. 10. p.: 10-5. 14. .p.: 13-7. 20. p.: 17-8. 26. p.: 18-12. 34. p.: 22-18. 42. p.: 29-27. 51. p.: 37-29. 56. p.: 40-31.
Kiállítások: 6, ill. 8 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 6/3

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email