22_03_29_erdmost_nincskep

Kosár: hat emberrel, óriásit küzdve győzött a VMG

22_03_29_erdmost_nincskep

Kosár: hat emberrel, óriásit küzdve győzött a VMG

Bár még az is kérdéses volt, ki tud-e állni a BKG Prima Akadémia U23-as csapata elleni találkozóra a VMG DSE, Valaczkay Gáborék foghíjas, hatfős keretük ellenére nyolc ponttal, 61-53-ra nyertek a férfi kosárlabda NB II Közép B-csoportjának 22. fordulójában.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A mindössze hat játékossal, közte az újonnan igazolt bosnyák kosárlabdázóval, Samiccsal kiegészülve állt ki a tabella utolsó előtti helyén álló BKG Prima Akadémia U23-as csapata elleni találkozóra a VMG DSE.

A forduló előtt hat győzelemmel és kilenc vereséggel álló érdieket az elmúlt időszakban nem kerülte el a koronavírus, így legutóbbi mérkőzéseiket elhalasztották, emellett sem edzésre, sem mérkőzésre nem használhatják a Vörösmarty Mihály Gimnázium tornacsarnokát.

A nehezítő körülmények ellenére azonban remekeltek a vendégek, akik jó védekezésüknek köszönhetően már az első negyedben 11 pontos előnyt építettek. Sőt, az érdiek volt, hogy húsz ponttal is vezettek, végül nyolcpontos, 61–53-as győzelmet arattak.

„Jól kezdtünk, főleg védekezésben. A második negyed felénél a letámadás ellen eladtunk pár labdát, de ezt leszámítva végig vezetve nyertünk. Már húszpontos előnyünk is volt, viszont játékunkon látszott a három hét kihagyás. A végére elfáradtunk, így a hazaiak felzárkóztak, de taktikus játékkal, az eredményt végig kézben tartva nyertük meg a meccset. Bosnyák játékosunk, Samics hasznos játékkal mutatkozott be, Örülök, hogy a sok kihagyás után és csupán hat játékossal is sikerült nyernünk”

– értékelt Valackay Gábor, a VMG DSE vezetőedzője.

Az érdiek április 8-án, a Józsefvárosi KC vendégeként folytatják a bajnokságot a Ludovika Arénában.

Férfi kosárlabda NB II, Közép B-csoport, 22. forduló
BKG Prima Akadémia U23–VMG DSE 53–61 (7–18, 14–10, 9–16, 23–17)
A VMG DSE pontszerzői: Takács Á. 19/3, Miháczi 15, Morauvszki 13, Naser 7/3, Samic 7

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email