„A klímaválság ránk rúgta az ajtót”

Október 20-ig várják a lakosság véleményét Érd klímastratégiájáról, amely mindent behálóz, hiszen a klímaváltozás éppúgy érinti az intézményeket, az infrastruktúrát vagy a szervezetek működését, mint az egyszeri lakost.

Mint beszámoltunk róla, nemrég elkészült Érd klímavédelmi stratégiája, amelyről a város közgyűlése október 28-án is tárgyalni szeretne, azután, hogy a lakosok és a bizottságok is megismerték, illetve véleményezték annak tartalmát, ezért kérik a lakosságot, aki teheti, írja meg véleményét a palko.zsolt@erd.hu e-mail címre!

A klímavédelmi stratégia dokumentuma ide kattintva érhető el!

Mint Tetlák Örs alpolgármester hangsúlyozta, a klímastratégia egy reagálás az Európai Unió és a magyar állam vállalásaira, amelyek arról szólnak, hogy 1999-hez képest 2030-ra 40%-kal csökkenteni kell az üvegházhatású gázok kibocsátását, 2050-re pedig az EU elérje a klímasemlegességet, azaz ugyanannyi elnyelőképesség legyen, mint amennyi kibocsátás.

„Ezzel van minden egyes településnek, régiónak és minden háztartásnak is tennivalója”

– húzta alá Tetlák Örs, hiszen a klímaváltozás mindenkit érintő probléma, amelyért közösen kell tenni.

„A klímaváltozás, a klímaválság ránk rúgta az ajtót, ezzel nem tudunk mit kezdeni. Illetve mégis, mert szakértők azt mondják, az utolsó évtizedben vagyunk, amikor még érdemben tehetünk a klímaváltozás káros hatásainak kompenzálása, vagy csökkentése érdekében”

– fogalmazott az alpolgármester.

A város klímastratégiájával kapcsolatban Tetlák Örs elmondta, valamivel több, mint két tucat beavatkozási területet nevesít, mint a távhőrendszer fejlesztése, a zöldfelületek növelése, a közösségi és kerékpáros közlekedés preferálása, jobbá tétele, az újrahasznosítás, a szelektív hulladékgyűjtés vagy a vízgazdálkodási rendszer.

„Ez egy intézkedési terv, egy menetrend, amivel kénytelenek leszünk minden egyes döntésünkkel foglalkozni, a város valamennyi stratégiájában, intézkedési tervében és minden városvezetői tervezésnél meg kell jelennie”

– húzta alá.

A stratégiában szerepel egy monitor rendszer, melynek köszönhetően a városvezetés időről időre konkrét eredményeket kap például a levegő minőségéről, de az eredmények alapján több koncepciót is felül tudnak vizsgálni. Egy ilyen rendszer kiépítése már jelenleg is zajlik, hiszen több óvodában már felszerelték a légszennyezettségmérőket, ezeknek köszönhetően pedig a városlakók is tudni fogják, Érd bizonyos pontjain milyen minőségű a levegő.

„Bízom benne, hogy a helyreállítási alapban vagy a következő uniós költségvetési ciklus pályázatai számos klímatudatos és klímabarát fejlesztésre fog lehetőséget kínálni a város számára is”

– hangsúlyozta az alpolgármester.

Tetlák Örs beszámolt róla, a klímastratégiát is tartalmazó KEHOP-os pályázatnak a része egy szemléletformáló kampány is, melynek közbeszerzése a napokban is zajlik, annak kihirdetése után pedig a városvezetés is egy komoly kampányba kezd bele.

A klímavédelmi stratégia dokumentuma ide kattintva érhető el!

Azt kérik a lakosságtól, aki teheti, véleményezze a dokumentumot, véleményét pedig küldje el a palko.zsolt@erd.hu e-mail címre vagy írja meg a Érdi Környezetvédő és Városszépítő Egyesület közösségi oldalára, melyet ide kattintva érhet el!