Később indulhat az egynapos sebészet a Romicsban

Országosan hétfő óta végezhetnek ilyen beavatkozásokat az egészségügyi intézmények – mint a minisztérium tudatta: előzetesen egyeztetett időpontokban, rugalmas tervezéssel, a járványügyi intézkedések betartásával. Az érdi rendelőben várhatóan csak a hónap közepén tud elindulni az egynapos sebészet.

Az érdi szakorvosi rendelőben a nyitást megelőző intézkedések - különböző felületekről vett minták kiértékelése - miatt várhatóan csak a hónap közepétől végezhetnek ismét műtétet az egynapos sebészeti ellátásban – tudta meg az Érd FM 101. 3 hírműsora, a Zónázó Bárány Zsolt főigazgatótól. Március 8-a óta ugyanis nem használták a műtőt, és az újranyitásának szigorú higiénés feltételei vannak, mindenekelőtt egy nagytakarítás. 

Az egyéb rendelések rendben működnek a Romicsban. Bár szakdolgozókból hiány mutatkozik megbetegedések miatt is, így előfordulhat, hogy egy-egy rendelés kimarad – mondta a főigazgató, aki arról is tájékoztatott, hogy a szűrővizsgálatok is újraindultak, illetve felhívta a figyelmet, hogy továbbra is csak a Felső utcai bejárat használható. 

Hallgassa meg Szabó Beáta interjúját!


 

 

Forrás: Zónázó