Itt az Érd Körbe megújult útvonala

Szeptember 19-én, 10 órától megújult útvonalon indul útjára a jövőre húszéves városkerülő kerékpáros túra, az Érd Körbe. Ezúttal is három távon, egy 10-12 kilométeres, egy 30 és egy 60 kilométeres vonalon haladnak a résztvevők, de új kiindulóponttól, a Papi Földektől.

Mint korábban beszámoltunk róla, Csengeri Attila, az Érd Körbe Egyesület elnöke érdeklődésünkre elmondta, két évet vártak, hogy ismét nagy rendezvényt tartsanak, s a hagyományokhoz hűen az őszi városkerülés a szeptemberi Autómentes Nap jegyében zajlik.

Fontos változás, hogy az eddig megszokottakkal ellentétben a gyülekező és az indulás nem a városközpontban, hanem a Papi Földeken lesz. Innen két irányba indulhatnak a résztvevők, egyrészt Ófalu felé, a 30 kilométeres útvonalon, melynek része egy 10-12 kilométeres nyomvonal is, amely a városközponttól visz vissza bennünket a rajthoz, de innen mehetünk tovább a „klasszikus” távon is, amely ezúttal a mellékutcákon keresztül vezet a Törökbálinti útig, ahonnan pedig a Favágó utcai napközis táborig.

Innen pedig a Tárnoki út felől juthatnak vissza a résztvevők a Papi Földekre.

A 60 kilométeres túrán résztvevők ezzel szemben a Papi Földekről a Zámori útig haladnak belterületen, majd Sóskúton keresztül, Biatorbágy érintésével jutnak el Etyekig, ahonnan pedig Herceghalmon, Biatorbágyon, Törökbálinton és Diósdon keresztül jutnak vissza a starthoz.

 

„Felhívjuk a figyelmet azon gyér forgalmú utakra, amelyeket eddig még nem tudtunk bejárni így közösen, kerékpárral”

– emelte ki Csengeri Attila, aki arról is beszélt, azért is szerették volna megújítani az útvonalat, mert a rendezvény jövőre ünnepli fennállása huszadik évfordulóját, ezért szerettek volna új helyszíneket is bevenni.

Az Érd Körbén ezúttal viszont csak a védettségi igazolvánnyal, vagy 24 óránál nem régebbi negatív PCR-teszttel rendelkezők, illetve a 18 éven aluliak védettségi igazolvánnyal rendelkező nagykorú kíséretében vehetnek részt.

Az Érd Körbe 30 kilométeres útvonala ide kattintva, a 60 kilométeres útvonala pedig ide kattintva érhető el!