22_03_29_erdmost_nincskep

Ismét megváltozott a forgalom a Szendrői utca környékén

22_03_29_erdmost_nincskep

Ismét megváltozott a forgalom a Szendrői utca környékén

Mint korábban megírtuk, ismét megváltozik a forgalmi rend a Sóskúti, Szendrői és Drégelyi utcáknál, ahol áthelyezik a forgalomlassító virágládákat, a Drégelyi utca pedig a Szovátai út felől a Fundoklia felé a Szendrői utcáig egyirányúsítva lett.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Beszámoltunk róla, hogy 2020 szeptemberében megváltozott a közlekedési és forgalmi rend Érd-Parkvárosban a Szendrői utca környékén, ahol virágládákkal érték el, hogy a forgalom és az autók sebessége is csökkenjen.

Asztalos Éva, önkormányzati képviselő korábban lapunknak úgy fogalmazott: „Pár hónapon belül egyértelművé vált, hogy a forgalom átterelődött a Drégelyi utcára, ami egy nagyon szűk utca, alig fér el két jármú egymás mellett. Így az ott élők nehezményezték ezt a változtatást.”

A lakók visszajelzései után most újabb módosításokat eszközöltek, melynek értelmében a Drégelyi utca a Szovátai úttól a Szendrőiig egyirányúsítva lett. A Szendrői a Sóskúti út felé a Drégelyitől, illetve a Dévényi és Dévai utcák között egyirányú, a városközpont felé pedig a Drégelyi és a Dévényi, illetve a Dévai és Szigetvári utcák között lett egyirányú.

A Drégelyi utca Fraknói és Szendrői utca közötti szakasza továbbra is kétirányú.

A pontos kitáblázásról az Érdi Szemmel készített grafikát.

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email