„A fertőzést mindenki megkapja majd”

„A fertőzést mindenki megkapja majd”

December elején, remélhetőleg még karácsony előtt meglesz a tetőzés a negyedik hullámban, de az esetszámok elkerülhetetlenül magasabbak lesznek, mint a korábbi hullámok során - mondta Rusvai Miklós virológus az Érd FM 101.3 reggeli műsorában, a Bundáskenyérben.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

„Minél többször immunizáljuk magunkat, sőt akár a fertőzésen is átesünk, akkor annál kisebb a valószínűsége annak, hogy súlyosan megbetegszünk” – szögezte le. Örvendetesnek nevezte, hogy népszerű az oltási hét. A professzor már korábban azt javasolta, hogy szüntessék meg az előzetes regisztációt. 

A szakember szerint minél többször immunizáljuk magunkat, és esetleg a fertőzésen is átesünk, annál nagyobb eséllyel kerüljük el a súlyos megbetegedést. De Rusvai szerint mindenképpen oltatnunk kell magunkat – ez olyan, mint a biztonsági öv.

December elején, remélhetőleg még karácsony előtt meglesz a tetőzés a negyedik hullámban, de az esetszámok elkerülhetetlenül magasabbak lesznek, mint a korábbi hullámok során. A napi maximum tíz-egynéhány ezer fertőzöttnél lehet a szakember szerint. Szerinte egyébként a mozgóátlagot érdemesebb nézni, nem a napi fertőzésszámot, és az sem elképzelhetetlen, hogy a mozgóátlag is 10 ezer fölé nő majd.

Rusvai elmondta, hogy a kevésbé terjedő variánsok alacsonyabb, de időben hosszabban elnyúló járványhullámokat eredményeznek, és vélhetően a negyedik hullám meredekebb emelkedést, de meredekebb esést is hoz. 

Rusvai arra is kitért, nem kell tartani attól, hogy az újabb és újabb emlékeztető oltások káros hatással lennének a szervezetünkre, elmondása szerint hasonlóan kell kezelni, mint az influenza elleni védőoltásokat.

„Az immunrendszer nem felejt, de az antitestek száma lecsökken. Újraoltás esetén nagyjából öt nap, mire újra megfelelő mennyiségű antitest képződik. A korábban nem immunizált szervezetben pedig akár 2-3 hét is lehet, mire nagy mennyiségű ellenanyag termelődik” – mondta. „Tehát azért kell oltatni magam, hogy reakcióképes antitestek legyenek a véremben, ha éppen ebben a szezonban megfertőz a vírus”.

A virológus felhívta a figyelmet arra, hogy igazán jó immunitás csak akkor alakulhat ki, ha az ember beoltatta magát, aztán meg is fertőződött a vírussal, ugyanis ilyenkor nyálkahártya-immunitás alakul ki. Ebben az esetben nyugodtan várhatunk 6 hónapot a következő oltással.

Hallgassa meg az interjút!


 

További cikkeink

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email