Érdi VSE–Sza-Bi Qualit Ménfőcsanak – élő közvetítés

A tabella utolsó előtti helyén álló Sza-Bi Qualit Ménfőcsanakot fogadja az NB III Nyugati csoportjának 27. fordulójában a kilencedik helyezett Érdi VSE. Mindkét fél két döntetlennel és három vereséggel kezdte a tavaszt, azaz jó esély van rá, hogy valamelyik csapat megszerzi első tavaszi sikerét.

A mérkőzést az erdmost.hu facebook oldalán élőben közvetítjük!

 

NB III, Nyugati csoport, 27. forduló
16.30:
 Érdi VSE–Sza-Bi Qualit Ménfőcsanak
Érd, Ercsi úti Sporttelep, zárt kapuk mögött. V.: Újhelyi T. (Balla L., Chikán)
Érdi VSE: Kertész F. – Honti, Bozsoki, Csiszár, Varga T. – Fürjes, Kertész B., Kócsa, Koós – Kalmár D., Kollega
Vezetőedző: Limperger Zsolt
Ménfőcsanak: Ficsór – Szigeti, Kovács Á., Köles, Veres, Füleki, Németh L., Serfőző B., Kelemen M., Csonka, Androsch
Vezetőedző: Hannich Péter

ELŐZMÉNYEK:

Bár az Érdi VSE játéka meccsről meccsre javul, az elmúlt hetekben több elkerülhető gólt is kapott Limperger Zsolt együttese. Ennek ellenére is joggal bízhat csapatában a vezetőedző, hiszen előzetesen is kifejtette, az lesz a mérkőzés kulcsa, hogy csapata higgyen a játékában.

Limperger Zsolt helyzetét az is nehezíti, hogy a négymeccses eltiltását töltő Popov Patrik mellett kisebb sérülések miatt többen nem tudtak normálisan készülni.

„Úgy tűnik, olyan periódusban vagyunk, amikor még harcosabbnak kell lennünk és még jobban kell játszanunk ahhoz, hogy megszerezzük a győzelmet” – fogalmazott előzetesen Limperger Zsolt.

Az április 4-én, 16.30-kor kezdődő Érdi VSE–Sza-Bi Qualit Ménfőcsanak mérkőzést Újhelyi Tamás vezeti, segítői Balla Levente és Chikán Péter lesznek.

Részletes beharangozónkat ide kattintva olvashatja!

Kapcsolódó cikkeink

További cikkeink