22_03_29_erdmost_nincskep

Elindult a tárgyalás a Móra megújulásáról

22_03_29_erdmost_nincskep

Elindult a tárgyalás a Móra megújulásáról

T. Mészáros András polgármester ma tárgyalóasztalhoz ült az érdi iskolák fenntartásáért felelős tankerület vezetőjével és a Móra Ferenc Általános Iskola igazgatójával azért, hogy a Batthyány 2019-2028 programban szereplő tervnek megfelelően elindítsák a Móra teljes újjáépítésének előkészületeit.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

– Vágjunk bele! – ezzel az optimista felkiáltással zárta a Móra Ferenc Általános Iskola jövőjét érintő megbeszélésünket Sátori Boglárka igazgató asszony – írja közösségi média felületén T. Mészáros András polgármester a megbeszélést követően.

Értesüléseink szerint a polgármester ma felkérte Sárközi Márta tankerületi igazgatót, hogy készíttessen az iskola vezetésével az intézményfejlesztésre vonatkozó, szakmailag alátámasztott koncepciót, amelyet már a júniusi közgyűlés elé lehet terjeszteni. Emellett T. Mészáros András arra is javaslatot tesz majd a következő közgyűlésen, hogy a város 10 millió forinttal járuljon hozzá az új épület megterveztetéséhez. 

– Együttműködő és partneri megbeszélésen vagyunk túl, amelynek során egyetértettünk abban, hogy amint a lehetőségek engedik, az iskolát teljes egészében át kell építeni – tette hozzá a polgármester közösségi oldalán.

A Móra iskola közösségi média felületén „bizakodó” jelzővel osztották meg a városvezető facebook bejegyzését.

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Hajléktalanellátás Szervezeti Egysége pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében segítő
Szociális Gondozó Központ Házi Segítségnyújtás pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében gondozó munkakör/feladatkör betöltésére.
A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében gondozó/ápoló munkakör/feladatkör

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email