Belehalt a mudi az ellátatlan sérülésébe

Belehalt a mudi az ellátatlan sérülésébe

Szomorúan végződött az Érdi Civil Állatmentők egyik múlt heti akciója, köszönhetően a "gazda" felelőtlenségének és nemtörődömségének. A sérült kutyust az állatvédők és az állatorvos, hiába tettek meg minden tőlük telhetőt, már nem tudták megmenteni.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az Érdi Civil Állatmentők adták hírül a Facebook-oldalukon, hogy csütörtökön este felhívták őket azzal, hogy egy sebesült kutyát találtak az eperföld mögött, a sínek mellett. Mire kiértek, előkerült a „gazdija” is, aki autóba tette a kutyáját, azt állítva, hogy állatorvoshoz viszi. Benke-Kovács Gabriella, az Érdi Civil Állatmentőktől azonban nem tudott megnyugodni, másnap felkereste a férfit. A kutya ott volt, ugyanolyan sebesülten és ellátatlanul, mint ahogy rátaláltak előző este.

A kutya egy homokkupacban ásott magának lyukat, és ott bújt el. Nagy nehezen kiszedtük onnan, miközben a gazda állította, hogy voltak vele orvosnál, aki nem csinált semmit. Az állitólagos orvost még nem sikerült elérni. (…) A sérülés látványosan több napos volt.(…) Kutyika egy mudi lány, 1év körüli, szerelem első látásra. Nem harap, pedig iszonyúan néz ki, a fájdalmai hatalmasak lehetnek. A szíved szakad meg ilyenkor, de legalább már a kocsiban van, irány az orvos. Megígéred neki út közben, hogy te nem hagyod cserben, hálásan néz a homokkal teli kis szemével. A szíved minden percben megszakad, reménykedsz, bízol, és bar nem vagy hívő, imádkozol. A rendelőben elkezdődik a seb tisztítása, már akkor egyértelmű, hogy a lábat és a farkát amputálni kell. Készül a RTG és érkezik a hatalmas pofon az élettől, menthetetlen. ??

– írták Facebook-oldalukon az Érdi Civil Állatmentők, akik azt kérik, ha valaki tudja támogatni a mudi megmentésére tett kísérlet költségeit, illetve a többi mentésből származó magas tartozásukat, akkor tegye meg azt a következő bankszámlaszámon: Erste Bank, Benke Adorján 11600006-00000000-58736898, iban: HU39116000060000000058736898, Erste swift kódja: GIBAHUHB. Minden támogatást hálával fogadnak. Illetve továbbra is keresnek olyan albérletet (kertes házat) a környéken, ahol elfogadják, hogy kutyák, macskák is laknák azt (,akik viszont nem tesznek kárt semmiben).

A fenti ügy esetében be/feljelentés nem történt, azaz a „gazda” nem lett eltiltva az állattartástól. Csak reménykedni lehet benne, hogy a legközelebbi kutyájáról úgy gondoskodik majd, ahogy kellene, hogy gondoskodjon róla.

További cikkeink

Egy közpénzzel is támogatott civil szervezet által gyűjtött személyes adatok kampánycélú felhasználása sértheti az adatvédelmi szabályokat.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email