22_03_29_erdmost_nincskep

Aszfaltozási program autós szemmel

22_03_29_erdmost_nincskep

Aszfaltozási program autós szemmel

Videós összeállítást készített Csőzik László polgármester azután, hogy elkészült az első tíz utca, ahol ősszel elkezdték az aszfaltozást. Idén 23 utcában szüntetik meg a poros, murvás hétköznapokat, és hoznak megoldást az érdiek többségének életét megkeserítő problémára.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A városvezető kisfilmjét, amit a Faceookon tett közzé, egy kis történelemmel kezdte. Elmesélte, hogy az 1920-as évek második felét követően a Károlyi család (gróf Károlyi Imre és fia, Gyula) fokozatosan felparcellázták több mint 3 ezer holdnyi itteni – jórészt erdőből és gyümölcsösből álló – birtokrészüket. A viszonylagos olcsó telekárak és a közeli munkahelyekre való bejárás lehetősége miatt később az ország minden részéből érkeztek betelepülők. A kezdeti üdülőtelepből hamarosan a főváros környéki agglomeráció legnagyobb települése, „Közép-Európa legnagyobb falva” jött létre. A meggondolatlan és gyorsütemű telepítés a háború után még évtizedekig nyomasztó gondok (vízhiány, magas talajvíz, járhatatlan utak stb.) forrásává vált. „Annak érdekében, hogy a lehető legnagyobb üzleti hasznot elérjék, az utcákat rendkívül keskenyre szabták, az ingatlanokat pedig megnövelték, ennek isszuk mai napig a levét!”

Csőzik László ezután utcáról utcára mutatja be a helyi sajátosságokat és beszél arról, hogy nagyon kevés forrásuk maradt, de nem állnak meg, leburkolják Érd összes poros utcáját, földútját.

„Azt szeretnénk, hogy ne kelljen sehol sárban dagonyázni, és mindenhol ki lehessen nyitni nyáron az ablakokat, ki lehessen teregetni a teraszra a frissen mosott ruhákat. Sokan hiányolják a szegélykövet, de az útpadka és a mély útalap biztosítja az utcák tartósságát, és hát tudjuk jól, korábban is döntően így készültek az utcák Érden. A szegélykövezés megduplázta volna a költségeket, és csupán feleannyi utca készülhetett volna el. A csapadékvizek elvezetését elsősorban szikkasztóárkokkal biztosítjuk. Az útszerkezetet mindenhol cseréljük, ahol elég mélyen vannak a közművezetékek a földben – sajnos nagyon közel fektették őket a felszínhez sok utcában. Az első blokk 20 utcájának felújítása ezzel az optimális, a költségvetésünk lehetőségeihez illeszkedő megoldással annyiba került, mint egyetlen szegélyköves, engedélyes tervek alapján készülő utca kiépítése. A pályázati pénzből készülő ófalui Molnár utcát az előző vezetés költségbecslése pl. 400 millióra vette. Az első 20 utca összeköltsége 300 millió alatt van. Gödöllőn egy 600 méteres új utca, igaz járdástól, betonárkostól 200 millió volt.”