22_03_29_erdmost_nincskep

Ami nekünk szórakozás, az a kutyáknak rémálom

22_03_29_erdmost_nincskep

Ami nekünk szórakozás, az a kutyáknak rémálom

Felmentést kapnak a kijárási tilalomra vonatkozó rendelkezések alól az állatvédők szilveszter éjszakára, erről számolt be közleményében az állatvédelemért felelős miniszteri biztos. Ami nem is baj, mert sajnos biztos lesz dolguk, hiszen magánterületen továbbra is lehet durrogtatni. Miért baj ez?

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Ovádi Péter közleményében azt írta, hogy a rendőrség 2020. december 31. 20 óra és 2021. január 1. 5 óra között az állatok védelme érdekében elfogadja a bejegyzett, állatvédelemmel foglalkozó civil szervezet által kiállított igazolást, legalalábbis azoknak, akiknek alapító okiratában az állatvédelem a fő tevékenysége. Illetve az állatvédő is csak akkor lehet az utcán, ha bejelentés alapján befogást vagy elhelyezést kell biztosítania.

A Sirius Alapítvány, mint minden évben, most is éjszakai ügyeletet fog tartani a menhelyen, valamint hivatalos, segítő munkatársaikkal szükség esetén a közterületen bajba kerülő kutyusoknak is segítséget nyújtanak majd – írták közösségi oldalukon.

Ugyanitt azt kérik, ha szilveszter éjjelén Érd közterületén kutyát találnak és fel tudják tartóztatni, jelezzék a legközelebbi segítőjüknek, aki a lehető leggyorsabban megpróbál intézkedni.

Az érdi ügyeletesek listája területi bontásban (2020.12.31-én 20 órától): 

  • Érd-Parkvárosban: Vokány Andrea, 06202119441
  • Érd központi részén: Böjtös Andrea, 06302766071
  • Érdligeten és Postástelepen: Monty Angyalai Érdi Állatmentés, Nagy Erika, 06203691562

A segítségükre valószínűleg szükség is lesz, hiszen a kormányrendelet szerint az 1-es és 2-es pirotechnikai osztályba tartozó tűzijáték használata engedélyezett lesz magánterületen.

Állatvédő szervezetek hívják fel a figyelmet minden évben arra, hogy ilyenkor különösen figyeljünk kis kedvenceinkre, hiszen a tüzijátékok éles hang- és fényhatásai riasztóak a háziállataink számára, a váratlan zajok megijesztik őket. Ilyenkor az állatok fejvesztve menekülnének, de a gazdi felelőssége, hogy a kutyákat megvédjék ezeken az estéken.

Egy pár hasznos tanács a szilveszter túléléséhez: 

  • A kutyában lévő (kötelező) mikrochip legyen állatorvos által a gazda adatait tartalmazóan beregisztrálva, így ha a kutyát valaki megtalálja, a gazda gyorsabban elérhető. 
  • Kutyáinkra, macskáinkra érdemes a gazda elérhetőségét tartalmazó bilétás nyakörvet kötni, hogy a megtaláló könnyen elérhesse a tulajdonost.
  • A baj megelőzése érdekében december 30. és január 2. között a kijelölt sétáltató helyeken is fokozott óvatossággal (pórázon) sétáltassuk kutyánkat. 
  • Otthon biztosítsunk kedvencünknek a közvetlen utcai hangoktól elszigetelt helyet (belső szobát vagy udvarrészt, garázst, jó kerítéses udvart). A sötétítő függönyt húzzuk el, a redőnyt eresszük le. Félősebb kedvencek számára állatorvos által ajánlott nyugtató szerről is gondoskodhatunk a petárdázások idejére. 

Schulzné Nagy Zsófia, a tárnoki EbÁrvaház kutyagondozója az Érd FM 101.3-en beszélt arról, hogyan előzhetjük meg a bajt:


Végül hadd álljon itt egy elég plasztikus leírás arról, mit is élhetnek át az állatok ilyenkor, szilveszterkor:

 

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email