Címkék: Magazin

Nagy vihart kavart nemrégiben, amikor kiderült, hogy 130 kecskét tartott rendkívül rossz körülmények között egy parkvárosi lakos. Megkerestünk egy állatmentő alapítványt, és beszélgettünk az állatmentésről, arról, hogy milyen munka vár a kimentés után a kimentett állatra és az állatmentőre is, és persze szót ejtettünk a felelős állattartásról.
Úri passzió az, ha valaki úgy építkezik, hogy alternatív megoldásokat akar választani a fűtési rendszer vagy a vízfogyasztás tekintetében például? Meddig marad uralkodó a gáz cirkó az új építésű házakban és baj-e, hogy az marad? Mi az az aktív ház? Többek közt ezekről faggattuk Barta Zsombort, a Magyar Környezettudatos Építés Egyesületének elnökét.
Hamarosan minden tanuló kézhez kapja a félévi bizonyítványát. Mit tehetünk szülőként akkor, ha egy tantárgyból rosszabb jegyet kapott gyermekünk, hogy ne vegye el a kedvét a tanulástól? Hogyan tudjuk ilyen esetben motiválni őt a javításra? Kell-e jutalmaznunk vagy büntetnünk az elért teljesítménytől függően? És mekkora nyomás nehezedik ma a tanulók vállára a teljesítménykényszer miatt? Ennek jártunk utána a szakember segítségével.
A téli időszakban a rendőrség is fokozottabban figyel rá, hogy minden autós betartja-e a balesetmentes közlekedés előfeltételeit a tél időjárásnak megfelelően, illetve ilyenkor fontos tanácsokkal is szolgálnak, miket kell ennek érdekében megtenniük a gépjárművezetőknek, mondta el az Érd TV-nek Kürti István alezredes, a Közlekedésrendészeti Osztály vezetője.