22_03_29_erdmost_nincskep

Hét évig váratott magára, újévkor sírt fel először a kis Balázs

22_03_29_erdmost_nincskep

Hét évig váratott magára, újévkor sírt fel először a kis Balázs

2019. január 1-jén 6 óra 42 perckor látta meg a napvilágot a Szent János Kórházban császármetszéssel a várandósság 38. hetében 2750 grammal és 49 cm-rel Soós Balázs, az idei év első érdi babája.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Balázs édesanyja legnagyobb születésnapi ajándéka is, hiszen Kinga februárban lesz 34 éves. Bár korábban a baracskai postán dolgozott, most három évre jobb elfoglaltságot talált magának Balázs mellett. A baba, ahogy azt ilyenkor illik, ideje nagy részét evéssel és alvással tölti érdligeti otthonukban.

Soósné Baros Kinga elmesélte, hogy hét évig kellett várniuk arra, hogy kisbabájuk születhessen, 2017-ben döntöttek úgy, hogy megpróbálják a lombikprogramot. Kinga hozzátette, igazi csoda, ami velük történt, és amikor először meglátta kisfiát, illetve amikor először meghallotta őt felsírni, saját maga is elsírta magát örömében.

További cikkeink

További cikkeink

Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Humán-Szolgáltatási Főosztály, Szociális és Egészségügyi Osztály pályázatot hirdet

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email