Június 17-től újra teljes körű szolgáltatással várja látogatóit a Százhalombattai Régészeti Park. Ismét látogatható a 2700 éves feltárt halomsír, és megnyíltak a Régészeti Park kiállítóhelyei is, és többek között mezítlábas ösvény és szédítő labirintus várja a vendégeket.
Címkék: kultúra
Új keretek közt működik tovább a Forrás Néptáncegyüttes: mint egy minapi sajtótájékoztatón elhangzott, az előadó-művészeti többlettámogatási rendszerhez való hozzáféréshez regisztrálniuk kellett az illetékes hivatalnál. Ekkor szembesültek azzal, hogy gyakorlatilag már színházként működtek.
Június 16-án, közel egy év várakozás után nyílt meg Imrek Melinda kiállítása. A Parkvárosi Közösségi házban található alkotások július 13-ig tekinthetőek meg nyitvatartási időben.
A 77 éve elhunyt Róth Miksára emlékeznek június 26-án 18 órától egy kiállítással, amelynek fotóanyaga olyan műveket mutat be, amelyek mindegyike a településen található, de jó néhányuk kevéssé elérhető helyen. A fotókat Oravecz István készítette.
A járványok és a vírusok az emberiség teljes történelmét végigkísérték, ezek az események pedig az irodalmárokat is megihlették. A Csuka Zoltán Városi Könyvtár pedig ezekből a művekből állított össze egy szép- és szakirodalmi válogatást – tudta meg az Érd Tv Sebestyénné Majchrowska Ewa igazgatótól.
Június 26-án, szombaton 18 órakor a Múzeumok Éjszakája programsorozatba illeszkedő „Nyitott múzeum” rendezvény Róth Miksa kiállításával kezdődik a törökbálinti Falumúzeumban.
A Pesti Vigadó dísztermében vehette át a magyar kultúra legmagasabb könnyűzenei művészeti állami kitüntetését, a Máté Péter díjat prof. dr. Kásler Miklós emberi erőforrások miniszterétől és Fekete Péter államtitkártól a Karthago együttes.
Búcsúkörsétát tettünk Szabó Szilárd grafikussal kedvenc tetthelyein. Szilárd már nem érdi lakos, bár a munkája ide köti. Az értéktelennek látszó, feltűnést nem keltő, múlékony dolgok megörökítője városunknak olyan arcát mutatjuk meg, amelyet kevesen ismernek. Érd egy grafikus szemével.
Két és fél hónapig nem fogadhatott látogatókat a Magyar Földrajzi Múzeum, de ez idő alatt is számos tennivalója akadt az intézmény dolgozóinak. Például megújult az MFM honlapja, sok kiadványt digitalizáltak és leltároztak is.
A Csuka Zoltán Városi Könyvtár Gyermekkönyvtára idén is meghirdeti a nyári olvasási kihívást: a diákok a (könyvtárosoktól személyesen átvehető) regisztrációs lapon szereplő szempontok szerint válogathatják össze nyári olvasmányaikat.