Pillanatnyilag nyolcezer magyar gyerek vár arra, hogy családban élhessen. Néhányukat örökbe fogadják, sokukról azonban nem mondtak le a szüleik, csak épp nincsenek abban a helyzetben, hogy nevelni tudják őket.
Címkék: Közélet
„A Kerülő utcát kerüld el!”, hallja a betelepülő, és ha mégsem fogad szót, meglepődik. Aki a Római úti pincesoron végigmegy, és a kanyaron túl merészkedik, úgy érzi magát, mint a vendég, aki a háziak rejtegetett szennyesébe botlik. Ez itt „a szegregátum”, amivel most elkezd történni valami.
Ebből az alkalomból augusztus 22-én 10 órakor hálaadó istentiszteletet tartanak a Kálvin téri templomban.
Az idei évben a parlagfű tömeges pollenszórása várhatóan augusztus első napjaiban veszi kezdetét, ekkor már országszerte tüneteket okozhat a parlagfű virágpora.
Tárnok képviselő-testülete július 26-tól augusztus 22-ig igazgatási szünetet rendelt el. Ez idő alatt az ügyfélfogadás szünetel. Az első félfogadási nap augusztus 23.
Magyarországot újra fel kell építenünk a remény és a bizalom romjaiból – hangsúlyozta az augusztus 20-ai érdi ünnepségen Csőzik László polgármester, aki beszélt arról is, mi szükséges Érd megerősítéséhez. Aradszki András országgyűlési képviselő az Alaptörvényről, jogi normákról szólt beszédében.
Július 26-tól augusztus 8-ig igazgatási szünet lesz a Polgármesteri Hivatalban. Ez idő alatt nem lesz ügyintézés, telefonon sem! A papíralapú beadványokat egy gyűjtőládában fogadják, az elektronikusan érkező leveleket pedig csak augusztus 9-től dolgozzák fel.
495 éve, hogy a Mohácsi csatába induló II. Lajos megpihent pár napra Érden. A Sárkány Ambrusnál vendégeskedő uralkodó seregéhez Érden lengyel katonák is csatlakoztak. Ők is életüket vesztették a csatában. Rájuk emlékeztünk vasárnap délelőtt.
Állami, illetve uniós forrásból újjáépítené a város az 1971-ben lebontott Szapáry-kastélyt, ami a jövőben kulturális és turisztikai célokat szolgálhatna. Erről Csőzik László polgármester beszélt az Érdi Lengyel-Magyar Kulturális egyesület megemlékezésén.
A szélsőséges időjárásnak és a nagy melegnek köszönhetően csökkent Százhalombatta egyik legkedveltebb szabadidős területén található Csónakázó-tó vízszintje, a víz pedig zavarosabb lett. A vizet a Bara-patakból pótolják.