22_03_29_erdmost_nincskep

Továbbra is tilos avart és kerti hulladékot égetni!

22_03_29_erdmost_nincskep

Továbbra is tilos avart és kerti hulladékot égetni!

Megváltoztak a kerti hulladék és avar égetésére vonatkozó szabályok, de március 21-től Érden továbbra is tilos lesz ezt megtenni. A tilalom nem terjed ki a kerti sütögetésre, bográcsozásra és grillezésre, ahogy a tűzgyújtási tilalom sem érinti a saját kertünkben történő sütögetést.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint arra az erd.hu emlékeztet, 2020. december 31-ig az önkormányzatok helyi rendeletben szabályozhatták az avar és kerti hulladék égetését, de a törvény ezen pontja 2021. január 1-től törlésre került. A veszélyhelyzet ideje alatt viszont továbbra is az önkormányzatok szabályozhatják rendelettel a levegőminőséggel összefüggő szabályokat. Mint hozzátették, több tanulmány is kimutatta, hogy a vírusos légúti megbetegedések súlyossága és emiatti elhalálozások száma, illetve a légszennyezettség között szoros összefüggés van.

“Minél szennyezettebb levegőben tartózkodik valaki és minél hosszabb ideig, annál nagyobb a kockázat.”

Mint a dr. Konkoly Zita, Érd jegyzője által írt felhívásban olvasható, a lakosság egészségének megóvása érdekében dr. Csőzik László polgármester úgy határozott, az avar és kerti hulladék égetését megtiltja, ezzel is csökkentve Érd levegőszennyezettségi állapotát.

Érd közigazgatási területén TILOS az avar és kerti hulladék égetése!

Mint megjegyzik:

ez a tilalom nem terjed ki a kerti sütögetésre, bográcsozásra és grillezésre, ahogy a tűzgyújtási tilalom sem érinti a saját kertünkben történő sütögetést.

Amennyiben illegális avar és kerti hulladék, vagy egyéb hulladékégetést tapasztal, akkor azt jelezheti a Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatalnál (2030 Érd, Budai út 7/b., 23/504-100, jarasihivatal.erd@pest.gov.hu), vagy a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Érdi Katasztrófavédelemi Kirendeltségnél (2030 Érd, Fehérvári u. 79/a., 23/524-570, erd.kk@katved.gov.hu).

Hallgassa meg az ÉrdFM101.3 Bundáskenyér című műsorában elhangzott beszélgetést:


 

Az ingatlanokon keletkezett avar és kerti hulladék feldolgozására, illetve elszállítására több lehetőséget is biztosít Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata.

 

  • A tavalyi évhez hasonlóan a „Zöldjárat” keretében házhoz menő szolgáltatásként utcánként, adott ütemterv szerint az ingatlanok elé kihelyezett zöldhulladék elszállításra kerül. Az avar és kerti hulladékot 3 x 120 literes zsákokban, illetve az ágakat és gallyakat 1 méteres darabokban, kötegelve helyezhetjük ki az ingatlanunk elé.
  • Fentieken kívül a 2030 Érd, Sas u. 2. szám alatti hulladékudvarba évente 200 kg zöldhulladék szállítható be díjmentesen.

Az ÉTH szolgáltatásairól bővebben a 23/522-600 telefonszámon, az ugyfelszolgalat@eth-erd.hu e-mail címen, továbbá levélben vagy személyesen a 2030 Érd, Diósdi út 29. szám alatti ügyfélszolgálatnál lehet érdeklődni.

Mint azt az erd.hu-n megjelent felhívás megemlíti, a kerti hulladék elszállításán túl nagyszerű és gazdaságos megoldás a komposztálás, mellyel könnyen megtermelhetjük mi magunk a kertünk ápolásához szükséges hasznos tápanyagokat rejtő humuszt. A komposztálás nem nehezebb, vagy időigényesebb, mint tüzet rakni, őrizni és megfelelően eloltani azt. Elegendő pár faléc is, hogy megfelelő komposztálót alakítsunk ki a kertben. Heti 10-20 perc időráfordítás és újra szabadabban lélegezhetünk és még a kert is meghálálja a humusz nyújtotta táplálást szebb és egészségesebb növényekkel, vagy újabb ágyások kialakításával.

Azt kérik a lakosságtól, a tiszta és élhető város megteremtése és mindannyiunk egészsége érdekében az avarégetéssel kapcsolatos előírásokat tartsák be!

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email