22_03_29_erdmost_nincskep

Rendhagyó nőnap

22_03_29_erdmost_nincskep

Rendhagyó nőnap

Kicsivel több mint 125 ezer forint gyűlt össze a bántalmazottak krízisalapja részére az érdi nőnapi rendezvényen, ahol a vurstlihangulat vagy mézes-mázos köszöntés helyett valami más fogadta az érdeklődőket. Kiállás a családon belüli bántalmazás ellen és az áldozatok, illetve túlélők mellett.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Egyik szervezőként nem könnyű elfogulatlanul írni a Legyen nőnap – Érden! elnevezésű rendezvényről, próbálok hát inkább a közönség visszajelzéseire hagyatkozni. Ilyenkor persze mindig az az első kérdés: mennyien voltak. Nos, nem volt tömeg, és közel sem voltak annyian, mint Pesten a Hősök terén, de az összegyűlteket abszolút megérintette az üzenet. Ami nem is csoda, mert a felszólalók, a fellépő táncosok és zenészek, a süti- és kávéárusok, valamint a városvezetés megjelent képviselői mind egy célért jöttek el és álltak ki vasárnap délelőtt Érd főterén: az áldozatok mellett és a bántalmazás ellen.

Csőzik László, az esemény fővédnökeként elmesélte magáról, hogy annak idején számos bántalmazott nőt képviselt ügyvédként, és közben azzal kellett szembesülnie: az áldozatok/ túlélők koránt sincsenek könnyű helyzetben, még számos lépést kell tennie a jogalkotóknak és mindenkinek, aki a területen dolgozik, hogy eredményesebben lehessen fellépni az ő érdekükben. 

Gecse-Simon Orsolya, traumaszakértő és szupervizor, a Szociális Gondozó Központ intézményvezető-helyettese 20 éves tapasztalatai közül osztott meg néhány megrázó momentumot a hallgatóságával. Egy nőről, aki bár előbb segítséget kért, később mégis hazament (gyerekével együtt) bántalmazó férjéhez és egy férfiról, aki vasalóval bántalmazta párját. A kapcsolati erőszak áldozatai általában többször is megpróbálnak kilépni a bántalmazó kapcsolatból, a statisztikák szerint az ötödik szokott a végső lenni. Vagy azért, mert akkor már valóban sikerül kimenekülnie ebből, vagy  – a legrosszabb forgatókönyv szerint – nem lesz esélye több kísérletre.

Pintér Marianna Manka, akit a gyerekkorától fosztottak meg saját szülei, és aki azóta a gyerekbántalmazás és a családon belüli erőszak egyik nagy élharcosa lett, saját történetét mesélte el a téren álldogálóknak. Mankának – bár nagyon sokan tudták a környezetében és a hatóságoknál – annak idején senki nem segített, senki nem mentette meg, hogy ne tiporják el testét, lelkét. Épp ezért a túlélők jogán arra hívta fel beszédében a figyelmet, hogy mindenki cinkos, aki bár tud róla, mégsem tesz semmit a bántalmazás ellen.

Ha a hivatalos szervek nem hagynak magamra, akkor mindez valószínűleg nem történik meg, legalábbis nem ilyen brutálisan. Azáltal, hogy senki nem tett semmit megerősítették bennem azt, amit otthon sulykoltak belém, hogy mindenről én tehetek, minden az én hibám.

Sevcsik M. Anna a Babagenetika Egyesületet azért (is) hozta létre, hogy másnak ne kelljen olyan környezetben átélniük az egyik legnagyobb tragédiát, kisbabájuk elvesztését, ahogy neki kellett: olyan orvossal és nővérkével, aki az empátiát még csak hírből sem ismeri, és aki azt tudta mondani egy ilyen helyzetben, hogy:

ha én itt sírok, akkor ki is mehetek.

Petrus Márta végül arról beszélt, amikor nem ököllel, hanem szavakkal vernek: a verbális bántalmazásról, ami láthatatlan gyilkosként tudja aláásni egy nő önbecsülését, na meg magát a kapcsolatot is.

A beszédek mellett persze volt műsor is: energiabomba robbant a téren JP Dance Company táncosaiban, akik kitörő lelkesedéssel irányították a táncpróbát, majd a flash mobot is. És ha ők egyszer kedvet csináltak a tánchoz, a Piros cipellők koncertje ezt az irányt vitte tovább. Dakos Lilláék fülbemászó és táncra perdítő zenét hoztak a nőnapba. Végül a flash mobon Érden is eljárták azt a táncot, amit világszerte lányok és nők táncolnak az erőszakkal szembeni fellépést sürgetve.

Az eseményhez teljes szívvel, és a többi jótékonysági akciójukon megszokott erőbedobással csatlakozott az Egy szelet a szívünkből csoport és a kávékról, forró csokiról gondoskodó Bar Coffee. Az Egy szelet a szívünkből tagjai hozták és árulták nagy mosollyal az arcukon a finomabbnál-finomabb, saját maguk által készített süteményeket, szórták a szórólapokat, tették, amit csak tenni kellett azért, hogy az esemény másik célja is megvalósulhasson: a kávézóval együtt 125.420 Ft-ot gyűjtöttek össze a Szociális Gondozó Központ bántalmazottak megsegítésére fordítható krízisalapja részére. 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email