22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: rangadó a bronzért?!

22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: rangadó a bronzért?!

A K&H női kézilabda liga 17. fordulójában az azonos pontszámmal (23) álló negyedik helyezett ÉRD a jobb gólkülönbségének köszönhetően harmadik Siófok KC-t látja vendégül március 6-án, 18 órakor.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mindkét együttes egyaránt tizenegy győzelmet, egy döntetlent és négy vereséget tud felmutatni a jelenleg zajló idényben, az elmúlt időszakban Szabó Edina csapata és a Balaton-partiak is vereséget szenvedtek Vácon, azt leszámítva viszont az elmúlt öt meccséből a további négyet mindkét alakulat megnyerte.

Az SKC elmúlt tizenöt találkozójából csupán a Vác ellen nem szerzett pontot, tizenhárom győzelem mellett az MTK elleni, hazai pályán játszott 22–22-es döntetlen során nem nyert Tor Odvar Moen csapata. Igaz, ha húszmeccsesre nyújtjuk az SKC sorozatát, ott már négy vereség is becsúszik a képbe, hiszen a Dunaújvárostól kétszer, az FTC-től és az orosz Togliattitól egyszer-egyszer kapott ki egymás után a Somogy megyei csapat.

A Siófok a 2009/2010-es, az ÉRD a 2010/2011-es idényben jutott fel az NB I-be, azóta összesen 25 tétmeccsen és egy barátságos meccsen találkoztak a felek. Ebből tizenhatszor az ÉRD, kilencszer a Siófok került ki győztesen. Egyszer, a tavalyi Magyar Kupa elődöntőjében játszottak döntetlent a felek, ám akkor a hétméterespárbajból az ÉRD került ki győztesen.

Érden tizenegyszer játszott tétmérkőzést az SKC, ebből kilencet nyert meg a házigazda, kettőt a vendég csapat. Legutóbb, a 2015/2016-os szezonban 25–24-re nyert az akkor Christian Dalmose által dirigált Somogy megyei együttes.

Előny és hátrány is lehet mindkét csapat számára, hogy amíg az ÉRD legutóbb február 23-án lépett pályára, azaz volt ideje pihenni és alaposan felkészülni, addig az SKC lendületben van, s egy hosszú túrából érkezik, hiszen vasárnap az EHF-Kupa negyeddöntőjében a sorozatból az ÉRD-et búcsúztató norvég Storhamar otthonában győzött 31–24-re.

Az ÉRD és a Siófok legutóbb szeptemberben találkozott egymással, akkor Szabó Edina együttese súlyos, 34–22-es pofonba szaladt bele a Balaton partján.
Aki megnyeri a szerdai mérkőzést, az óriási lépést tehet a bajnoki bronzérem megszerzése felé, hiszen vesztett pontok tekintetében ugyanott állnak a csapatok, s mind az ÉRD, mind a Siófok játszik még egyszer-egyszer a Győrrel és a Fradival is.

A Siófok házi góllövőlistáját Andrea Kobetic vezeti egy híján száz góllal, őt a nyáron Győrbe igazoló Estelle Nze-Minko követi 87 találattal. Az ÉRD-nél továbbra is Krpezs-Slezák Katarina áll az élen 122 találattal, mögötte épp feleannyival, 61-gyel áll a második helyen Tóth Gabriella.

Az ÉRD–Siófok KC mérkőzést a Herczeg Péter–Südi Péter játékvezetői páros vezeti. A mérkőzés március 6-án, 18 órakor kezdődik az ÉRD Arénában.

K&H női kézilabda liga, 17. forduló
03.06., 18.00:
ÉRD–Siófok KC

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email