Női kézi: nem bírt a Győrrel az ÉRD

Esélyeshez méltóan nyerte meg 35-17-re a Győri Audi ETO KC az ÉRD elleni mérkőzését a női kézilabda NB I idei első találkozóján, a harmadik fordulóból előrehozott mérkőzésen.

Nem csak az ÉRD, a női kézilabdázás mezőnye sem szokott sűrűn győzelmi esélyekkel pályára lépni a holtversenyben magyar rekordbajnok Győri Audi ETO KC vendégeként.

A női kézilabda NB I harmadik fordulójából előrehozott találkozón az sem segítette Horváth Rolandék dolgát, hogy az ÉRD vezetőedzője Kopecz Barbarára, Fekete Bozsanára, Simon Armillára, Reizinger Sárára és Zsiborás Lucára sem számíthatott. Sőt, fél órával a mérkőzés kezdése előtt kiderült, hogy Kiss Dorottya Zsófia játékengedélye sincs rendben, így ő sem volt bevethető.

A mérkőzés végül azt hozta, amire számítani lehetett, a házigazdák rögtön egy 3-0-s szériával kezdtek, majd az ÉRD támadásban elkövetett hibáit lerohanásokkal használták ki, így Horváth Rolandnak már az ötödik percben időt kellett kérnie.

Ezt követően sem sikerült közelebb kerülni, a nagyobb sebességi fokozatban játszó Győr előnyét folyamatosan növelte, s a 28. percben már tízzel, a szünetben pedig csak kilenccel vezetett (18-9).

A második félidőt ott folytatták a Rába-partiak, ahol az elsőt abbahagyták, noha az ÉRD is igyekezett becsülettel küzdeni, hosszú lefolyású támadásaiba gyakran hiba csúszott. Ezt pedig a rutinos játékosokkal teletűzdelt hazaiak rendre góllal büntették meg.

A Győr előnyét folyamatosan növelve végül 35-17-es győzelmet aratott.

 

 

Az ÉRD legközelebb szeptember 5-én, 18.15-tól a Siófok KC vendégeként lép pályára a bajnokság első fordulójában.

NŐI KÉZILABDA NB I
GYŐRI AUDI ETO KC–ÉRD 35–17 (18–9)
Győr, Audi Aréna, 2012 néző. V: Réti, Szedmák
GYŐR: LEYNAUD – LUKÁCS V. 5, NZE MINKO 5, S. Oftedal 5, Brattset 1, E. Amorim 2, Fodor Cs. 3. Csere: Glauser, SILJE SOLBERG (kapusok), V. Kristiansen 4 (1), KURTOVIC 4 (3), Edwige 3, A. Hansen 2, Csekő 1. Edző: Danyi Gábor
ÉRD: Győrffy – Király 3, MÓD 4, Szabó Kitti 2, Paróczy 1, Walfisch 3 (2), Mézes 2. Csere: Györkös (kapus), Horváth D., Sztankovics, Landi 1, Kóka 1, Csáki L. Edző: Horváth Roland
Az eredmény alakulása. 6. perc: 3–1. 11. p.: 6–3. 19. p.: 11–6. 24. p.: 14–7. 35. p.: 22–12. 44. p.: 25–14. 52. p.: 30–16
Kiállítások: 2, ill. –
Hétméteresek: 5/4, ill. 3/2