22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: jó hajrával nyert Kisvárdán az ÉRD

22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: jó hajrával nyert Kisvárdán az ÉRD

29–27-re nyert a Kisvárda Master Good SE vendégeként a női kézilabda NB I nyolcadik fordulójában az ÉRD. Szabó Edina együttese fordulatos mérkőzésen jó hajrájának köszönhetően tudott nyerni.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Kiss Nikolett és Szabó Laura nyitotta a mérkőzés góljainak sorát, de hiába tett szert kétgólos előnyre az ÉRD, Bakó Botond lányai Veronika Habánková, Vesna Milanovic Litre és Orbán Adrienn révén jelezték, hazai pályán nem adják könnyen a pontokat. Ezt követően nem tudott meglépni egyik csapat sem, hol az ÉRD, hol a KKC vezetett, így a szünetre is 14–14-es döntetlennel érkeztek a csapatok.

A fordulás után jól kezdett a házigazda, amely egy négygólos sorozatot épített, de az érdiek sikerrel akasztották meg a kisvárdai lendületet. Ugyan nem sikerült azonnal ledolgozni a hátrányt, ám a második félidő derekán Tóth Gabriella góljával már 22–21-es előnyben voltak Szabó Edina lányai.

Sőt, tíz perccel a vége előtt Tóth negyedik gólját jegyezte, amely már 26–23-as vezetést jelentett Janurik Kingáéknak, akik nem sokkal később Jovana Kovacsevics révén tovább növelték a különbséget: az 54. percben 28–24-re vezettek.

Az utolsó percek ennek ellenére tartogattak izgalmakat, Dombi Luca két gólja után Samira Rocha egy cunderrel vette be Julie Foggea kapuját, így pedig az utolsó perc előtt csupán egy volt közte (27–28).

Szabó Edina időkérését követően viszont Kisfaludy Anett értékesítette helyzetét, amellyel eldöntötte a két pont sorsát: az ÉRD kiegyenlített, fordulatos találkozón nyert 29–27-re Kisvárdán.