Női kézi: élőben a szezon „meglepetéscsapata” ellen

Január 27-én, 16 órakor a női kézilabda NB I idei „meglepetéscsapatát”, a Mosonmagyaróvárt fogadja zárt kapuk mögött az ÉRD. Jó hír a szurkolóknak, hogy a zárt kapu ellenére sem maradnak le a mérkőzésről, hiszen azt Márkus Ádám kommentálásában az ÉrdMost.hu YouTube-csatornáján élőben közvetítjük!
forrás: handballerd.hu

A női kézilabda NB I 2020/21-es idényének meglepetéscsapata, a Mosonmagyaróvár látogat Érdre a bajnokság nyolcadik fordulójából elhalasztott mérkőzés pótlásán.

A Lajta-partiak számára nagyszerűen alakul az idei szezon, hiszen eddigi nyolc találkozójukból csupán egyszer szenvedtek vereséget. Otthon, a Ferencvárostól kaptak ki tíz góllal, de többek között győztek Debrecenben, az MTK, a Fehérvár és a Kisvárda vendégeként is, sőt, a Vácot otthon múlták felül.

A Mosonmagyaróvár kiváló eredményei ellenére is csak hatodik a tabellán, elsősorban amiatt, mert a legkevesebb mérkőzést játszotta le, pedig az NB I-es klubok között utolsóként lett érintett a koronavírus-járványban.

A két csapat eddig tizenegyszer találkozott egymással, ezek közül kilenc bajnokit és egy felkészülési mérkőzést nyert az ÉRD. A Mosonmagyaróvár csak egyszer szerzett pontot, de akkor mind a kettőt el is vitte az ÉRD Arénából még 2017. májusában, egy, az ÉRD számára tét nélküli mérkőzésen.

Ennek ellenére a két csapat formája alapján a mérkőzésnek a Mosonmagyaróvár az esélyese, hiszen az ÉRD legutóbbi öt meccséből csupán kettőt nyert meg, a Dunaújváros elleni bajnokit és az NB I/B-s Hajdúnánás elleni Magyar Kupa-meccset, emellett kikapott a Váctól, az FTC-től és az MTK-tól.

A Győr-Moson-Sopron megyeiek viszont a Magyar Kupában a Vasast ejtették ki, legutóbbi hat bajnokijukat pedig megnyerték.

Az ÉRD házi góllövőlistájának élmezőnye egyre szorosabbá alakul, hiszen a 42 gólnál járó Walfisch Mercédeszre az elmúlt hetekben parádézó Paróczy Sára egy góllal zárkózott. Mögöttük a harmadik helyen Szabó Kitti áll 35 góllal, a negyediken Mód Noémi 18 találattal.

Gyurka János együttesének legjobbja Simona Szarková ugyancsak 42 góllal, őt 39-cel követi Tóth Eszter, 37-tel pedig Katona Flóra.

Nagyon nehéz mérkőzésre számítunk, hiszen elég jó periódusban játszották le a korábbi mérkőzéseiket. Mi ezt a folyamatot szeretnénk megtörni, és itthon tartani a két pontot! 

- fogalmazott az ÉRD honlapján Walfisch Mercédesz.

"Úgy gondolom, hogy a csapat olyan állapotban van, hogy képesek lehetünk a két pontot itthon tartani. Bízom abban, hogy a sok edzés meghozza ezt az eredményt!​

- fejtette ki várakozásait Király Réka.

 

Az ÉRD–Motherson Mosonmagyaróvár mérkőzést Altmár Kristóf és Horváth Márton vezetik.

A mérkőzést az ÉrdMost.hu YouTube-csatornáján Márkus Ádám kommentálásával élőben közvetítjük!

Női kézilabda NB I, 8. fordulóból elhalasztott mérkőzés
01.27., 16.00:
ÉRD–Motherson Mosonmagyaróvár (élőben az ÉrdMost.hu YouTube-csatornáján)