22_03_29_erdmost_nincskep

„Nem dőlt még el semmi”

22_03_29_erdmost_nincskep

„Nem dőlt még el semmi”

Csőzik László azt várja, március végére kiderül, Érd kap-e a kieső bevételek kompenzálására támogatást a kormánytól és ha igen, mennyit. A polgármester március 9-én egyeztetett a kormánnyal, s négymilliárd forintos támogatásért folyamodott.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Folytatódott az önkormányzatok és a kormány tárgyalássorozata az elvont bevételek kompenzálásáról. A keddi, Miniszterelnökségi Hivatalban tartott egyeztetésen az ellenzéki vezetésű megyei jogú városok vezetőivel tárgyalt Balla György miniszteri biztos.

Mint Csőzik László, Érd polgármestere az Érd Tv-nek elmondta, a keddi volt az első érdemi tárgyalás a kompenzációról, a néhány héttel ezelőtti, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel történt egyeztetés inkább protokolláris jellegű volt.

A polgármester azt mondta, ezen a megbeszélésen igyekezett bemutatni Érd speciális helyzetét. Ennek eredménye, hogy a március 9-i egyeztetésről egyetlen polgármesterként nem üres kézzel küldték el. Azt ígérték neki, hogy Érd is kap működési támogatást.

„Nem dőlt még el semmi, mi egy négymilliárd forintos támogatásért folyamodtunk a kormány felé”

– emelte ki.

Kifejtette, 2010 óta Érd minden évben közel egymilliárd forintos működési támogatást kapott a kormánytól, hiszen a város saját bevételei és a normatívák nem fedezik a hétköznapos működtetés költségeit sem, mert a lakosságszámhoz képest gyenge a helyi gazdaság, amely miatt mankóra szorult a városvezetés.

Hozzátette, a támogatási folyamat az előző évben megszakadt.

Bár a víziközmű szolgáltató tőkeemelésére Érd kapott 211 millió forintot, akkor más megyei jogú városok 1,38 milliárd forintos támogatást kaptak.

Kifejtette, a 2020-as évre van az önkormányzatnak egy egymilliárd forintos igénye és egy újabb egymilliárd a 2021-es évre.

„Ezen kívül van egy másfél milliárd forintos bevételkiesésünk az iparűzési adó frontján”

– emelte ki, részletezve, az adózok 97%-a élt a helyi iparűzési adó 1%-os maximalizálásával, emiatt 1,2 milliárd forint nem folyik be a kasszába, emellett a tavalyi és idei évből elvont gépjárműadó összegéből állt össze az önkormányzat négymilliárd forintos igénye.

„Úgy gondolom, hogy fogunk kapni, de nem tudom biztosra. Ha azt kérdezik, mennyit, ezt nem tudom megmondani. Mert nem rejtem véka alá, ezt a négymilliárdot sokallották”

– mondta, majd részletesen beszámolt róla, milyen nagyobb kiadásai vannak a városnak. Az utak karbantartása, a temető, az óvodák, bölcsődék, a Városháza, a sportlétesítmények üzemeltetése kb. 14 milliárd forintot tesz ki, ebből hiányzik a négymilliárd forint.

Csőzik László azt reméli, az igényelt összeg egy nagyobb részét meg fogja kapni a város.

„Különben megáll az élet, azt meg a kormány sem akarhatja”

– mondta, kiemelve, hogy Érden már 75 ezren élnek. A település népességének növekedését pedig forrásokkal is el kell ismerni – fűzte hozzá.

„Fontos, hogy a gazdaság visszaálljon a régi kerékvágásba, de ennek nem lehetünk mi az áldozatai, ugyanis az önkormányzatok már nem tudnak hova hátrálni. A hitelfelvételi lehetőség gyakorlatilag korlátozott, nincs vagy minimális”

– mondta Érd polgármestere, hozzátéve, új adót sem akar kivetni.

„Se pénz, se paripa, se fegyver nincs az önkormányzatok kezében, így teljes a kiszolgáltatottság a kormány felé”

– hangsúlyozta.

A jelenlegi információk szerint az önkormányzatok kieső bevételeinek kompenzálásáról májusban születhet döntés. Az Érd Tv azon kérdésére, késő-e ez a városnak Csőzik László azt mondta, jobb lett volna már februárra, márciusra biztosítani. „Így már most egy rendkívül takarékos üzemmódra kell átállnunk, hiszen nem tudjuk bizonyosan, hogy kapunk-e és ha igen mennyi támogatást kapunk.” Ezzel kapcsolatban a polgármester azt várja, március végére kiderülnek a támogatás részletei.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email