22_03_29_erdmost_nincskep

Költözni a lakhatatlanba

22_03_29_erdmost_nincskep

Költözni a lakhatatlanba

Egy bajba került családnak szervez segítségnyújtást az Érdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat: Veronikának és párjának pár hete van arra, hogy egy lakhatatlan, romos házból otthont varázsoljon, ahová beköltözhetnek súlyosan, halmozottan sérült nagylányukkal.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Veronika 2005-ben kezdte fizetni a volt párja által felvett hiteleket, de nem sikerült megmentenie az érdi házát: a bank tavaly elárverezte, új tulajdonosa lett, és csak a kilakoltatási moratóriumnak köszönhették, hogy mostanáig benne maradhattak.

A veszélyhelyzet megszüntetésével újra megindulhattak a kilakoltatások, Veronikának, új párjának és súlyosan, halmozottan sérült tizenkilenc éves lányának bármelyik pillanatban költöznie kell. Szerencsére nem az utcára: sikerült megvásárolniuk egy közel 80 négyzetméteres érdi házat, az M7-esen túl, csakhogy  nagyon rossz állapotban van (mint fotóinkon is látható – ezeket Veronika ma készítette és küldte át részünkre).

– A régi ház körüli erőfeszítésekbe már belebetegedtem – úgy döntöttem, elengedem ezt a történetet, nyugalomra van szükségem. Itt van most ez a ház, de annyira rossz állapotban van, hogy így nem költözhetünk be a magatehetetlen gyerekkel. A nagy ház közel 80 négyzetméter, a kicsi 30, oda a két felnőtt gyermekem költözne be. De ez még rosszabb állapotban van. Örülünk, ha a nagy házat meg tudjuk csinálni. Ha nem kéne kiköltöznünk, saját erőből, apránként megoldanánk a felújítást, de most szorongat az idő, ezért van szükségünk segítségre. Nehéz ez nekem, nem szoktam kérni, inkább én adakozom, de most kénytelen vagyok  – mondta Veronika, aki párjával már megkezdte a munkát – egyelőre a vakolat leverésénél tartanak.

Neki és családjának főleg építőanyagokra volna szükségük, homokra, sóderre, cementre, gipszkartonra, szigetelőanyagra. Nemcsak a házat kell rendbehozniuk ugyanis, hanem az udvart is akadálymentesíteniük kell, hogy a halmozottan sérült gyermeket babakocsival mozgatni tudják.

– Most mérjük fel, mire van szükség. Ha sikerült rendbehozni a födémet és a falakat, jöhet a vizes munka, illetve a fűtés. Vannak ugyan radiátorok, de nagyon ócskák – tette hozzá Veronika.

Régi ismerősük, Balogh Csaba, az Érdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke a közösségi oldalán kért számukra segítséget – ő maga is támogatja a családot cementtel, és felvette a kapcsolatot egy alapítvánnyal, és helyi vállalkozókat is megkeres. A felajánlásokat ő is koordinálja, de aki segítene, Veronikát el tudja érni a 06(70)671 0307-es telefonszámon.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email