22_03_29_erdmost_nincskep

Hálából graffiti

22_03_29_erdmost_nincskep

Hálából graffiti

Az érdi önkormányzat nem mindennapi akciót indított, hogy felhívja a figyelmet a járvány elleni védekezésre, és lerója tiszteletét a frontvonalban dolgozók előtt. Városszerte tizenöt hasonló, színvilágában mégis egyedi, ápolónőt ábrázoló graffiti hívja fel a figyelmet az otthonmaradás fontosságára.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

„Nem ez az első randija a városnak a street art műfajával, már három fesztiválon vagyunk túl. A közönség már első alkalommal is nagyon jól fogadta a graffitiket, az aluljáró projekt pedig remekül sikerült. Ezzel ugyanis megoldottunk egy urbanisztikai problémát, életet leheltünk a ronda, indusztriális, de az életünkhöz hozzátartozó betonfalakba” – ismertette az előzményeket Wolf Kata, a Szepes Gyula Művelődési Központ vezetője, aki egyúttal arra is választ adott, miért éppen ezen a nem hagyományos módon hívja fel a figyelmet a város a társadalmi felelősségvállalásra.

 „Az alkotók világszerte elkezdtek reagálni a kialakult a helyzetre, ezért eszünkbe jutott, hogy mi is élhetnénk a művészet eszközével. Balogh Attilával, a tavalyi street art fesztivál második helyezettjével először csak tét nélkül gondolkodtunk arról, mit tehetnénk az ügy érdekében, végül ez lett belőle.” „A projekt elnevezése tökéletesen tükrözi a lényeget. A solidarity graffiti nem csupán arról szól, hogy fejet hajtunk az egészségügyi dolgozók előtt, hanem hogy a kukásoktól kezdve a rendőrökön át a boltosokig mindenkinek köszönetet mondunk, aki kénytelen a munkáját végezni ebben a vészterhes időszakban is. Az egészségügyi dolgozók ikonikus jelképei a jelenlegi helyzetnek, ezért ezt a jelképrendszert vettük alapul” – tudtuk meg Wolf Katától.

Balogh Attila azzal segít, amivel tud, vagyis graffitiket készít. „Azért gondoltam fontosnak, hogy szerepet vállaljak a veszélyhelyzetben, mert ezzel is arra hívom fel a figyelmet, hogy mindenki tud valamit adni. A festékboltos festéket ad, én pedig festek – ami persze közel sem akkora kihívás most, mint kórházban dolgozni vagy akár pénztárosnak lenni.”

Balogh Attila a tervek szerint tizenöt egymásra hasonlító, színvilágában, technikájában mégis valamelyest eltérő alkotást készít, melyek közül néhány – a tulajdonosok kérésére, illetve engedéllyel – magántulajdonban lévő ingatlanra vagy közterületre kerül, de a legtöbb alkotás OSB-lapra készült, így ezek mobilisak lesznek. A festmények stenciltechnikával és szabadkézi fújással készülnek. (Ezzel a stenciltechnikával dolgozik amúgy Banksy is, a híres brit graffitiművész, politikai aktivista és festő, akinek személyazonosságát máig csak találgathatjuk – a szerk.)

Noha egy koncepción alapulnak, nem sorozatgyártásban készülnek, mindegyiknek maga Balogh Attila adja meg a különlegességét. – mondja Balogh Attila a Superman jelképével és glóriával ábrázolt ápolónőportré kapcsán. A graffitiművész igyekszik mindenhonnan ötletet meríteni, épp ezért készült például piros-fehérzöld mintás, lyukas országzászlós darab is, hiszen az ’56-os forradalomban harcolók ugyanúgy a frontvonalban küzdöttek, mint most az ápolók.

 „Az emberek nagy része nem tud univerzálisan gondolkodni. Legtöbben csak arra figyelnek, ami a saját javukat szolgálja, és nem törődnek a közösség hasznával, pedig csak úgy lehet előrelépni, ha rájövünk, hogy nem »én vagyok«, hanem »mi vagyunk« – fejtette ki a graffitik üzenetét Balogh Attila. „Az emberi társadalom alapja a közösség, az összes civilizáció így él, így funkcionál” – fűzte hozzá Wolf Kata. „A járvány ellen viszont csak úgy tudunk védekezni, ha bezárkózunk, ha kiszakítjuk magunkat a közösségből. Ez a kampány nagyon erős pozitív visszajelzést adott számomra, hogy bár izolálva vagyunk egymástól, mégis megtaláljuk a módját, hogy közösségként tudjunk működni.” Wolf Kata szívügye volt, hogy eltüntessék a Művelődési Ház melletti trafóházon éktelenkedő, önkényuralmi jelképet és nemi szervet ábrázoló firkálmányt, így most már, ha a Béke téri panellakásokban élők kinéznek az ablakon, sokkal ízlésesebb, figyelemfelhívóbb művészi látványban lesz részük. És remélhetőleg a graffitik üzenete is célba ér.

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email