Közel háromezer észrevétel érkezett a magyar vasúttársaságok hamarosan életbe lépő új menetrendjéhez. Részben ezeknek köszönhetően mintegy harminc változást hajtottak végre részben az elővárosi, részben a távolsági közlekedésben.
Author: info@erdmost.hu
A tavalyi halasztás után péntek este nagyszabású gálaműsor keretében hirdették ki, hogy a tizennégy döntős közül ki nyerte a Pest megye Szépe versenyt. A legszebb hölgy a budapesti Csasztvan Lilla lett, az érdi Böhm Alexandra pedig két díjat is megnyert.
November 13-án 17.30 és 20.30 között ismét lesz lehetőség korcsolyázni az Érdi Jégcsarnokban (2030 Érd, Velencei út 39-41.) – hívta fel a figyelmet a Kárpáti Farkasok honlapján.
Az év végéhez közeledve egyre inkább a csapadékos időjárás lesz jellemző, ezáltal az utak csúszóssá válnak, és a látótávolság is lecsökken. A közlekedés valamennyi résztvevője részéről fontos a tudatos felkészülés, a fokozott óvatosság ebben az időszakban.
A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) szervezésében idén is tartós élelmiszert, illetve babaápolási termékeket gyűjtenek szupermarketekben a nagycsaládos egyesületek. Az adományokat nehéz helyzetben élő családok között osztják szét.
Gregus László, Érd 5. számú választókerületének önkormányzati képviselője volt az Érd Tv Párbeszéd című műsorának legutóbbi vendégek. A képviselő beszélt a kerületében történt fejlesztésekről, tervekről és az olvasói kérdésekre is válaszolt.
2021. november 15-én, hétfőn 14 és 18 óra között véradást szervez a Magyar Vöröskereszt területi szervezete az ÉRD Arénában.
A Hál-Ép Telekommunikációs Hálózattervező és Kivitelező Kft. hálózatfelújítási munkákat végez Százhalombattán a Dobó István, a Thury György, a Borostyán és Viola utcákban november 15. és 19. között.
Egy budaörsi, Dózsa György úti lakóházhoz riasztották a törökbálinti hivatásos tűzoltókat, miután egy lakó rosszul lett. A tűzoltók mérésekeg végeztek az ingatlanban, ahol szén-monoxid jelenlétét mutatták ki. A helyszínre mentő is érkezett - tudatta a Katasztrófavédelem VÉSZ alkalmazása.
Mint beszámoltunk róla, nemrég elkészült Érd klímavédelmi stratégiája, melyről a szakértők mellett a lakosság véleményét is kikérték a készítők. A beérkezett visszajelzésekről dr. Palkó Zsoltot, klímavédelmi és zöld városfejlesztési biztost kérdeztük.