December 4-én, szombaton 17 órakor a Parkvárosi Közösségi ház ad otthont a Poly-Art Alapítvány szervezésében a Pódium estnek, amelyen Petrik István, Rendik Zsuzsa, Vincz D. Jutka, Kreischer Nelly és Habos László új kötetét mutatják be.
Author: info@erdmost.hu
Az Összekötő vasúti hídnál zajló építési munkálatok miatt november 16-tól december 11-ig változik a menetrendje a Ferencváros és Budapest-Kelenföld közötti szakaszon közlekedő távolsági és elővárosi vonatoknak. A változások a székesfehérvári vonalat is érintik.
Szeptember óta járnak már a gyermekek az új tárnoki óvodába, de az udvart ez idáig nem használhatták. Hétfőn délelőtt azonban átadták a területet, és a kis óvódások örömmel vették birtokba a játszóteret.
November 26-án, 14 órától a közelgő Hanuka ünnepe alkalmából ételt oszt a város rászorulóinak a Budakörnyéki Zsidó Hitközség, amely a Szociális Gondozó Központ Topoly utca 2. szám alatti egységéből juttatja el az ételt a rászorulóknak.
November 26-án, pénteken 15 órától lakossági fórumot tartanak Diósdon, a Pillangó utcai játszótéren, hogy a lakók is kifejthessék véleményüket a településen létrehozandó közlekedési koncepció első ütemével kapcsolatban.
Sokéves hagyomány az Érdligeti Általános Iskolában, hogy novemberben természettudományos hetet tartanak, amely összecseng a Vörösmarty Mihály Gimnázium tehetségkutató versenyével és a tudomány hónapjával.
Kilencedik mérkőzését is megnyerte a Pest megyei másodosztályú férfi kézilabda-bajnokság alapszakaszában a Kőrösi KDSE, amely a 10. fordulóban a Pásztói KC-t győzte le a Treff Sportcsarnokban 35–22-re, így a tabella élére állt.
A Diósdi DSE és Érdi JC hét, a Benta Judo Club pedig két cselgáncsozóval vett részt a hétvégén Zalaegerszegen rendezett serdülő magyar bajnokságon. Előbbi egyesületből öten is dobogóra állhattak, miközben Jüttner Janka magyar bajnok lett!
A hagyományokhoz hűen idén is gyümölcsfákat és rózsatöveket osztottak Törökbálinton, ahol a tervezett mennyiséget két részletben kapták meg az igénylők.
Az Érd és Térsége Hulladékkezelő Nonprofit Kft.-nek szabályszerűen tizenegyfelé kellene válogatni az elszállított hulladékot a szemét típusától függően. Csókai Viktor, az ÉTH ügyvezetője beszélt a szelektív gyűjtés és a zöldjárat rendszeréről és tapasztalatairól is.