Author: Ádám Katalin

Tartós élelmiszerekkel és édességgel lepték meg a Cargill Magyarország Zrt. munkatársai a Dr. Dizseri Tamás Habilitációs Központ fiataljait. A több doboznyi cukrot, lisztet, olajat, konzerveket, csokoládét Berkes Gábor elnök-vezérigazgató és kolléganője – mindketten érdi lakosok – adták át csütörtök délelőtt a Habilitációs Központban.
Százötvenmillió forint támogatást ítélt meg a Pénzügyminisztérium a Tárnoki út felújítására – jelentette be szerdán T. Mészáros András, aki elmondta azt is: a beruházás tervezett összköltsége 214 millió forint; az elnyert 150 millió forint feletti összeget, 64 millió forintot a város idei költségvetésének terhére szeretnék biztosítani.
Aki járt már a martonvásári kastélyparkban, minden bizonnyal megcsodálta a mocsári ciprusokat. Hamarosan nem kell elutazni, hogy hasonló élményben legyen részünk: a papi földeknek nevezett területen létesülő érdi városligetben nemcsak a fent említett mocsári ciprus, hanem kínai mamutfenyő is nő majd. Ez utóbbi három példányát ma ültették el a víztározó partján; a munkálatokban T. Mészáros András polgármester, valamint Érd alpolgármesterei is segédkeztek.
Volt mit megcsodálnia a közönségnek szombaton a művelődési központ előtt: innen startolt a Börzsöny Classic Rally, amin veteránok, illetve régi magyar versenyautók másolatai indultak - például egy olyan Renault, amilyennel Ferjáncz Attila versenyzett. Ha lemaradt róla, videónkat megtekintheti.