Foci: oda az Érdi VSE veretlensége

Foci: oda az Érdi VSE veretlensége

A tavalyi idényben a hatodik, ezúttal viszont a tizenegyedik fordulóig tartott az Érdi VSE veretlenségi sorozata, miután Limperger Zsolt együttese hazai pályán kapott ki 3–2-re a Lipót Pékség SE-tól az Ercsi úti Sporttelepen.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Bár a mérkőzést az Érdi VSE kezdte aktívabban, amely az első tíz percben több lehetőséget is teremtett, a vezetést a vendég Lipót szerezte meg, amikor a 11. percben egy jobbszélen indított akció végén a középre tett labdát nem tudták menteni az érdiek, az érkező lipóti házi gólkirály, Szabó Lukas lövésébe Kertész Ferenc még belekapott, de hárítania nem sikerült (0–1). A bajnokságban először hátrányba kerülő érdiek kissé el is bizonytalanodtak, melyet a 19. percben kihasznált a Lipót, amikor Kovalovszki Máté baloldali szabadrúgását középen, hat méterről fejelte a kapuba Zámbó Bence (0–2). Nem sokkal később pedig Winkler András is közel állt a gólhoz, de ollózó mozdulatát hasonlóan szépen védte Kertész.

Igaz, nem sokkal később szépítettek a hazaiak, amikor egy baloldali akció végén Kócsa Tamás középre tett labdáját Koós Gábor és Popov Patrik közös erővel juttatta a kapuba (1–2). 

Újabb néhány perccel később már egyenlítettek is az érdiek, amikor Kollega megint elfutott a balszélen, de ezúttal nem középre adott, hanem kilőtte a kapu hosszú sarkát (2–2).

A félidő utolsó negyedórájában lecsillapodtak a kedélyek, s bár a kapuk többször is veszélyben forogtak, döntetlennel fordultak a felek.

A nyugalmasan induló második félidő eleinte nem hozott helyzeteket, csupán egy veszélyes lipóti fejest, majd bő egy óra játék után ismét előnybe kerültek a vendégek, amikor egy jobboldali beadás után a hosszún érkező Winkler juttatta a kapuba a labdát (2–3).

Ezt követően két támadószellemű játékos, Molnár Bence és Farkas Bálint becserélésével frissített csapatán Limperger Zsolt. A változtatás pedig nem jött rosszul, de igazán nagy helyzetet nem sikerült kialakítani. Sőt, csak Kertész bravúrjának köszönhetően nem nőtt a különbség, miután szépen védett egy középről, 18 méterről elvégzett szabadrúgást.

A hajrában is hiába próbálkozott a már kontrára visszaálló Lipót ellen a házigazda, az újabb vereség már nem jött össze, így a 2019/20-as szezon után a 2020/21-es idényben is a Lipót Pékség SE vette el az Érdi VSE veretlenségét, miután 3–2-re győzött az Ercsi úton.

„A figyelmetlenség volt mindhárom gól okozója, három elkerülhető gólt kaptunk és ez eddig nem volt ránk jellemző. Ezt a meccset meg kellett volna nyerni, ha egy kicsit figyelmesebbek vagyunk. Két olyan helyzetből – egy pontrúgásból és egy mögékerülésből – két olyan gólt kaptunk, amire készültünk. Ezen kívül nem az volt, hogy ellenfelünknek volt hat-nyolc helyzete és abból rúgott hármat, hanem három lehetőségből rúgott hármat, ez volt a fő probléma”

– értékelt Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.

„Nagy öröm, hogy az Érdet hazai pályán le tudtuk győzni, hiszen az Érdről köztudott és a nyári változások után is tapasztalható, hogy ide nem nyerni járnak a csapatok. Hittünk a győzelemben. Szerintem egy nagyon jó mérkőzést játszottunk, amihez mindkét csapat kellett. A kettő nullás vezetésünk megnyugtatott minket, bár lélektanilag az Érdnek is jól jött, hogy két perc alatt egyenlített. A második félidőben magas szintű játékot adtunk elő. Rendkívül izgalmas és jó meccs volt”

– nyilatkozta a Lipót vezetőedzője, Varga Péter.

Az Érdi VSE legközelebb az NB III Nyugati csoportjának 12. fordulójában, október 4-én, 15.30-tól az SC Sopron vendégeként lép pályára. A következő hazai mérkőzésre október 10-én, 15 órától a III. kerületi TVE ellen kerül sor.

NB III, Nyugati csoport, 11. forduló
Érdi VSE–Lipót Pékség SE 2–3 (2–2)
Érd, 300 néző. V.: Nagy Norbert (Kövér T., Kovács Z.)
Érdi VSE: Kertész F. – Csiszár, Bozsoki, Földesi (Molnár B., 64. perc) – Honti, Kalmár (Farkas B., 64. p.), Kócsa, Koós, Varga T. L. – Kollega, Popov. Vezetőedző: Limperger Zsolt
Lipót Pékség SE: Dénes – Simita, Molnár M., Zámbó, Füredi – Varga T. (Schillinger, 85. p.), Tóth L. – Kovalovszki (Kószás, 55. p.), Winkler (Csete, 91. p.), Farkas D. – Szabó L. Vezetőedző: Varga Péter
Gól: Koós (26. perc), Kollega (28. p.), ill. Szabó L. (11. p.), Zámbó (19. p.), Winkler (61. p.)

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email