3-4 hét múlva még jobban berobbanhat a vírus

3-4 hét múlva még jobban berobbanhat a vírus

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora szerint az igazolt fertőzöttek számának nagyjából hússzorosa lehet a valódi koronavírusos betegek száma, és ha nem teszünk semmit, heteken belül még jobban elszabadulhat a vírus.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Egyetlen intézkedéssel lehetetlen legyőzni a koronavírust, de ő például kötelezővé tenné a maszk használatát – mondta az ATV-ben Merkely Béla. A Semmelweis Egyetem rektora szerint minél többen használják a maszkokat, annál nagyobb az esélye, hogy visszaszorítjuk a reprodukciós rátát. A múlt héten ez a szám a kettőt is meghaladta, ami azt jelenti, hogy legalább ennyi embernek adta tovább a vírust egy fertőzött – jelentette ki.

Az egyetemek által végzett reprezentatív vizsgálat megmutatta, hogy nagyjából húszszorosa az igazolt fertőzéseknek a valódi szám, azaz nagyjából százezer körüli beteg lehet Magyarországon.  az elmúlt 10 nap alatt többen fertőződtek meg, mint a járvány első szakaszában.

A beszélgetésből kiderült az is, hogy a koronavírus önmagában a határok bezárásával nem állítható meg, Merkely viszont már korábban bevezette volna a határzárat, a magyarok azonban ezt láthatóan nem akarták. Horvátországtól tartottak, ez a félelem pedig be is igazolódott.

Rámutatott, lényeges változás tavaszhoz képest, hogy most zömében a 20-30 évesek kapják el a vírust. Hangsúlyozta, ez egyrészt jó hír, hiszen a fiatalok körében alacsonyabb a halálozás, ugyanakkor meg kell akadályozni, hogy a koronavírust átadják az időseknek.

Kiemelte, összességében lehet több haláleset, mint az első hullám alatt, de egyrészt ezt korai még megmondani, másrészt pontosan ezért nem szabad elengedni a járványt Magyarországon. Merkely úgy kalkulál, hogy 3-4 hét alatt nőhetnek a számok a külföldi példák alapján, de lassíthatjuk ezt a folyamatot, ha tudatosan figyelünk az idősekre.

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email