22_03_29_erdmost_nincskep

Simó: „Nagyon nem jól mennek a dolgok”

22_03_29_erdmost_nincskep

Simó: „Nagyon nem jól mennek a dolgok”

Az érdi közmédia elhallgatja a híreket, amit pedig nem hallgat el, azt meghamisítja. Így veszi el a lehetőséget az ellenzék elől, hogy elmondhassa a véleményét – mondta el Simó Károly, az érdi Fidesz frakcióvezetője online sajtótájékoztatóján, szerdán.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A frakcióvezető szerint az Érd Médiacentrum nem jól végzi munkáját, nem tájékoztatja megfelelően az érdieket. Ezt a következtetését legutóbb a június 29-ei rendkívüli közgyűlés tudósításából vonta le, merthogy aztaz Érd TV nem közvetítette élőben, és nem számolt be minden, szerinte fontos momentumról, ami ott történt. Illetve, ahogy írja: „torzítva és hamisan számolt be a közgyűlésről.”

A képviselő elsősorban azokat a témákat hiányolta, amelyeket a közgyűlés nem vett napirendjére. Három, szerinte fontos előterjesztésről van szó. Az első, hogy a polgármester „jogszabálysértő módon” nevezett ki új ügyvezetőt az ÉKFI élére (erről Simó már tartott sajtótájékoztatót, amit itt olvashat el); egy indítványt arról, hogy kapjanak az érdi szociális szférában dolgozók egyszeri, 150 ezer forintos juttatást és végül arról, hogy „helyre akarták állítani a törvényességet” a helyi civil és a sporttámogatások ügyében.

Simó Károly nehezményezte azt is, hogy a Médiacentrum felületein nem számolt be arról, hogy három módosítást is benyújtottak a közgyűlésnek a költségvetést érintően. Ezek mindegyike arról szólt, hogy a városnak igenis van elég pénze a működésre és a fejlesztésekre, csak a jelenlegi városvezetés másra költi. Azt javasolták, tekintsék át azoknak a városi cégeknek a költségvetését, amelyek nem voltak nyitva a járvány alatt. Emellett felvetették, hogy maradék források vannak a gyermekétkeztetésben, mivel „nyilvánvalóan nem volt óvoda, nem volt iskola, akkor nem volt közétkeztetés”. Azt is javasolták volna, hogy a polgármester ne költsön annyit tanácsadókra és ügyvédekre, hogy feljelentsék az előző városvezetést. Végezetül az elmaradt rendezvényekre szánt pénzt is át lehetne csoportosítani, és nem kéne megrendezni olyan eseményt, mint a megyei jogú városok sporttalálkozója. A frakcióvezető szerint a Médiacentrum meghamisította a fenti témában tett nyilatkozatát, mert abban is elmondta ugyanezt, de a riporter – vélhetően felsőbb utasításra — kivágta az első részét, és „azt adták a számba, mintha én azt mondtam volna, hogy 240 millió forintot lehetne azon spórolni, hogy elmaradnak az érdi rendezvények. (…) Nyilvánvalóan propaganda és egyéb céllal tették, hogy meghamisították a Fidesz-KDNP-Összefogás frakcióvezetőjének nyilatkozatát” – mondta a frakcióvezető.

Kifejtette továbbá, hogy a városvezetés most benyújtott költségvetési módosítási javaslata 100 millió forintot vesz el a csapadékvíz elvezető rendszerek fejlesztésére fordítható forrásokból, további 50 millió forintot az ÉKFI-től, a — szerinte — az útépítésekre fordítható keretből. „Miért veszik el? Azért veszik, el, hogy az érdi médiának 226 millióval növekedjen a költségvetése.(…) A korábbiakhoz képest 50 millió forinttal legalább többe kerül az érdi közmédia. Tehát a kommunikációra szánják azt, amit elvesznek a csapadékvízelvezéstől és az útépítéstől” – jelentette ki Simó.

Simó szerint az érdi közmédia jelenlegi vezetése azért kap 226 millió forintot, hogy a valóságot elferdítse, és egy olyan propaganda tevékenységet folytasson, ami semmi másról nem szól, mint arról, hogy ki mindenki más a hibás azért, mert az érdi városvezetés nem teszi a dolgát.

„Ez hogyan hat az érdiek mindennapjaira?” – teszi fel Simó a kérdést. „A városvezetés nem foglalkozik a város dolgaival, hanem országos pártpolitikai, kormány elleni uszítással van elfoglalva. (…) Felháborító, hogy ebben a helyzetben a kommunikáció és a haverok pénzhez juttatása fontosabb a városvezetésnek, mint hogy az érdiek midnennapjaival törődjenek: az útépítéssel, csapadékelvezetéssel, az óvodák építésével, vagy folytassák a már elkezdett projekteket, amelyek korábban elindultak.” Mindenesetre az ő feladatuk ellenzékként a kritika is, azaz, hogy szóljanak, ha nem jól mennek a dolgok. És most szerinte nagyon nem jól mennek, úgyhogy most szólnak.

Érd Most

A tisztánlátás végett                                                             Az érdi közmédia jelenlegi költségvetését a Fidesz is megszavazta. Annak összege nem a propagandagépezet működtetése, hanem az Érdi Újság visszatérése miatt nőtt meg. Az újság kiadása és terjesztése valóban nem kevés pénzébe kerül az adófizetőknek, de ez eddig is így volt. A változás csak az, hogy eddig a Mészáros Lőrinchez köthető, külső cégnek fizette a város a lap előállítását.                    Az Érd Médiacentrum az elmúlt öt hónapban a kiegyensúlyozott tájékoztatásra törekedett, és ezt fogja tenni a jövőben is. Azzal pedig, hogy a rendkívüli közgyűlést nem közvetíti élőben az Érd TV, a Médiacentrum és a város előző vezetésének gyakorlatát követte. A rendes közgyűléseket természetesen ezután is élőben követhetik az érdiek.                                                                                              Kövesdi Péter, a Médiacentrum ügyvezető főszerkesztője

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email