22_03_29_erdmost_nincskep

Változatos programokkal készülnek a nagyok és a kicsik számára is

22_03_29_erdmost_nincskep

Változatos programokkal készülnek a nagyok és a kicsik számára is

A régi Parkvárosi Közösségi Házban jövő héttel két héten át tartanak Erzsébet tábort a Szociális Gondozó Központ munkatársai a rászoruló családok nagyobb és kisebb gyermekei számára. A tervezett programok között azonban nemcsak helyi foglalkozások, hanem túrák, kalandpark látogatások is szerepelnek.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Tréfa Gabriella, a Szociális Gondozó Központ munkatársa, az érdi Erzsébet tábor csoportvezetője, koordinátora az Érd FM 101.3 kérdésére elmondta, hogy igyekeztek minél több rászoruló gyermek számára biztosítani a tábort, illetve az annak keretében nyújtott napi négyszeri étkezést és az élményeket, programokat, amelyekkel kicsit gazdagíthatják a nyarukat. Minden gyermekre 18 ezer forintos keretet kapnak mindehhez a pályázatokon.

Július 29-én indul az első turnus, amiben a 14-19 éves korosztályú fiatalokat táboroztatják főleg kézműves foglalkozásokkal, kalandpark látogatással és túrázással, interaktív bűnmegelőző foglalkozásokkal. A kisebbeknek több drámajátékot és játékot terveznek július első hetén, illetve egy kirándulást is az Etyeki Filmstúdióba, de utóbbi még szervezés alatt áll.


 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email