Győzelemmel debütáltak női röpiseink hazai pályán

Győzelemmel debütáltak női röpiseink hazai pályán

Második mérkőzését is megnyerte a Delta Röplabda SE az NB II-ben.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Pozitív előjelekkel várta a Delta RSE Érd a női röplabda NB II Nyugat 2. fordulóját, hiszen a nyitó játéknapon 3-2-es sikert aratott idegenben, a Röpisuli vendégeként. Szokolai Zsófiáék azt az UNI Győr-SZESE-t fogadták az Érdi Bolyai János Általános Iskola tornacsarnokában, amely az addig lejátszott két bajnoki találkozóját egyaránt elvesztette.

A Delta Tigrisek esélyeshez méltón vágtak neki a mérkőzésnek és küzdelmes játék után 25-22-re behúzták az első szettet. A második játszma megnyerése minimálisan, de könnyebben sikerült: ekkor 25-21-es érdi sikert mutatott az eredményjelző tábla. A harmadik, s mint később kiderült, utolsó felvonást szintén a pályaválasztó hozta, méghozzá 25-21-re.

Dömötör-Mátrai Beáta vezetőedző fiatal alakulata 3-0-ra győzött a Győr ellen, ezzel pedig második bajnoki találkozóját is behúzta a felnőtt női NB II nyugati csoportban.

„Nagyon örültem, hogy ilyen jól sikerült ez a mérkőzés! Határozottan játszottunk és végig irányítva a játékot, itthon tartottuk a 3 pontot”

— értékelt röviden Dömötör-Mátrai Beáta, a Delta RSE Érd vezetőedzője.

Női röplabda NB II, Nyugat
Delta RSE Érd – UNI Győr-SZESE 3-0 (22, 21, 21)
Delta: Szokolai, Kiss D., Bódi, Kiss B., Bakos, Ürögi. Csere: Katona, Kauba (liberók), Gattyán, Fodor, Riedl, Méhn. Vezetőedző: Dömötör-Mátrai Beáta.

A második játéknapot követően a Delta RSE Érd negyedik helyen áll a tabellán, igaz az előtte álló három klub egyaránt egy mérkőzéssel többet játszott.

Fotó: Pecsuvácz Péter

További cikkeink

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email