22_03_29_erdmost_nincskep

Most horgászverseny, júliusban családi nap

22_03_29_erdmost_nincskep

Most horgászverseny, júliusban családi nap

Nem voltak harapós kedvükben a halak a hirtelen jött vasárnap délelőtti hőségben, de még ez sem tudta elrontani a Tárnokon rendezett Mike László Emlék Horgászverseny hangulatát. Olvasóink pedig annak örülhetnek, hogy idén is megtartja családi napját a Duna-parton az Érd és Környéke Horgászegyesület.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

 

– Két pontyot sikerült kihúznom, egy hal pedig elvitte a szerelést. Biztos bálna volt – mosolygott rám a bot mellől Dávid Zsuzsanna, aki a férjével és két unokájával nevezett a versenyre – amit, mint utóbb kiderült, meg is nyertek, családi kategóriában. A gyerekek keszeget fogtak, Dávid Ferenc meg egy pontyot.

– Tizennégy unokánk van, sokan horgásznak, kijárunk az egyesület dömsödi tanyájára is nyáron egy-egy hétre, tavaly hat-hét unokát vittünk. Idén ez az első horgászatunk – mondta a nagypapa, aki felidézte a gyerekkori ófalusi nyarakat, amikor még a Duna vizében főzték a halászlét a frissen kifogott apró halakból. 

– Azért jó halászni, mert sikerélmény, amikor kihúzzuk a halakat – mondta unokája, a tizenegy éves Márti, aki már vagy öt éve horgászik. Mellette a kilencéves Vilmos állt a bot mellett türelmesen.

Manapság már kevesebb gyerek, fiatal választja ezt az időtöltést, pedig, ahogy tizenöt éves Noel mondta, a horgászat sokkal értelmesebb dolog, mint mondjuk videojátékozni bent a szobában. – Sokan kérdezik, mit lehet ebben élvezni, de ha kipróbálják, megértik. Nemcsak a halfogás, hanem már az is, hogy kint vagyunk a természetben, a friss levegőn – tette hozzá a fiatal srác, aki egyedül indult a vasárnapi megmérettetésen.
– Fogtam már itt a tóban nagyobb halat is, nyolc és fél kilósat. Ma egy két és fél kilóst sikerült, az elég picike, de azért örültem neki – mondta.

Ha sok halat nem is, de az időt legalább jól kifogták a versenyzők, hiszen a gyönyörű délelőtti napsütésben horgászhatott a hatvanhárom nevező, a vihar csak kora délután jött. Telt házas volt a verseny, a veszélyhelyzetben bevezetett óvintézkedések miatt többen nem is fértek volna el a tó körül – tudtuk meg Berényi Andrásné Zsókától, az Érd és Környéke Horgászegyesület elnökétől. Ő is említette, hogy sokan panaszkodnak a gyér fogásra, pedig – tette hozzá – ő maga is jelen volt, mikor a napokban a halakat telepítették a tóba. Hiába, a horgásznak nem mindig kedvez a szerencse, sem az időjárás. 

– 1983 óta tartunk horgászversenyt évről évre, különböző helyszíneken. Úgy választunk, hogy legalább nyolcvanan elférjünk, és legyen hely a közös ebédre is, hiszen minden esztendőben babgulyással vendégeljük meg a résztvevőket és kísérőiket. Idén is több mint százan ültünk asztalhoz – mondta Zsóka, akitől megtudtuk azt is, hogy ebben az évben önerőből és támogatók segítségével sikerül megszervezni a rendezvényt, pályázati forrásuk nincs az idén.

– Egy gyermek horgászversenyt még nagyon szeretnénk megrendezni, és nem maradhat el a horgász családi nap és halászléfőző verseny sem, a Duna-parton. Ezt július 12-én tartjuk majd, nevezni az irodánkban lehet, kedd délelőtt és csütörtök délután (öttől hétig), illetve elektronikus úton  (elérhetőségeink a honlapunkon megtalálhatók). A mai verseny büfébevételét a családi nap megszervezésére – és a hal beszerzésére – fordítjuk. A csapatok főztje mellett készül majd halászlé a közönségnek is – tette hozzá az elnök.

A verseny nyertesei:

Férfi: Kunsági László, Ládás József, Rátkay Gábor
Női: Mészáros Viktória, Soproniné Marika, Dinók Mária 
Családi: Dávid Ferenc, Dávid Zsuzsanna, Nagy Zsolt és Izabella
Legnagyobb hal: Kunsági László

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email