22_03_29_erdmost_nincskep

Most beleshetünk a művésztelep kulisszái mögé

22_03_29_erdmost_nincskep

Most beleshetünk a művésztelep kulisszái mögé

Pénteken nyílt napot és pikniket tartanak a festők, szabad a belépés.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az érdi művésztelep rangos, országszerte ismert esemény, amit minden esztendőben várnak a résztvevők – és a látogatók is, hiszen már hagyomány, hogy évente egy napon bárki bekukkanthat a műtermekbe.

Kéri Mihály, a művésztelep szervezője az ÉrdMostnak elmondta: július 28-án délután három órakor nyílnak ki a műhelyajtók a Bolyai iskola Alsó utcai épületében, és bárki betekinthet az alkotói folyamatba, illetve beszélgethet a művészekkel.

Tizenkét festő érkezett Érdre múlt vasárnap a világ több tájáról (és persze Érdről), köztük Kossuth- és Munkácsy-díjas művészek. Ez az egy hét, amit itt töltenek, nemcsak az alkotásról, hanem a beszélgetésekről, együttlétről is szól, hiszen a művésztelepen régi ismerősök, barátok üdvözlik egymást. Így lesz a festés egyébként magányos tevékenységéből közösségi élmény – ahogy a múlt vasárnapi nyitóvacsorán az egyik festőművész fogalmazott.

Ahogy ez már hagyomány, közös vacsorával nyitották meg a művésztelepet múlt vasárnap (fotó: Balogh Alex)

Aki kíváncsi az Érden készülő képekre, látogasson el három órakor az Alsó utcai iskolába, vagy a múzeumkertbe, ahol péntek délután hatkor piknikkel várják a látogatókat a művésztelep alkotói.

Kiemelt fotónk egy korábbi művésztelep nyílt napján készült.

Fotó: Balogh Alex, ÉrdMost archív

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email