kozgyules4_230330.jpg

Csütörtökön 28 napirend pontot tárgyal a város közgyűlése

kozgyules4_230330.jpg

Csütörtökön 28 napirend pontot tárgyal a város közgyűlése

Döntést hoznak többek között a temetkezésről, az épülő gyógyszertárakról

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A közgyűlés csütörtöki ülésén többek között napirendre kerül majd egy, a Virágzó érdi porta pályázattal kapcsolatos előterjesztés, miszerint a korábbi négy kategórián felül bevezetik az “ökokert” kategóriát is. Erről korábban ITT írtunk.

A képviselő-testület módosítani kívánja a temetkezés rendjéről szóló jogszabályt is. Ami azt jelentené, hogy a temetőn belüli gyászszertartás során a ravatalozó épületének igénybevétele a koporsós és az urnás temetések esetén egyaránt kötelező. Ettől az illetékes tisztiorvos engedélyével korábban el lehett térni, ám ez a kitétel most kikerült a rendeletből.

A képviselők elé kerülnek a Fenntartható Városfejlesztési Stratégiát (FVS) megalapozó akciótervek is, amelyekre Érd közlekedési, energetikai, vízgazdálkodási és zöldfelületi fejlesztései miatt van szükség.

A jelenleg ellenzékben lévő ex-polgármester, T. Mészáros András (Fidesz-KDNP) indítványában azt fogja javasolni, hogy a város fogadja el ismét, illetve erősítse meg a Késő Géza Közmű- és Közlekedésbiztonsági Program tartalmát, amit 2019 nyarán már egyszer jóváhagyott, de végre nem hajtott.

Ezen kívül pedig a város különböző pontjain építendő gyógyszertárak témája is szóba kerül majd.

Érd Vármegyei Jogú Város Közgyűlését az ÉrdMost Youtube csatornáján élőben követhetik holnap délelőtt 10 órától.

A Közgyűlés teljes napirendjét IDE KATTINTVA olvashatják.

Fotó: ÉrdMost archív

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email