Érd-Budaörs az NB I-ben

Az életben maradásért is játszik ma az Érd női kézicsapata

Érd-Budaörs az NB I-ben

Az életben maradásért is játszik ma az Érd női kézicsapata

Ma este 6-kor a kiesés ellen küzdő érdi kézilabdacsapat a Budaörs ellen lép pályára.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Kulcsfontosságú mérkőzések várnak az Érdre a női kézilabda NB I-ben. A bennmaradásért küzdő, ám jelenleg kieső helyen található együttes szerda este a Budaörs, jövő pénteken pedig a Békéscsaba ellen lép pályára. Az élvonalbeli tagság megőrzéséhez nagyon fontos lenne mindkét párharcot megnyernie a lányainknak.

A 10. fordulót megelőzően Horváth Roland vezetőedző alakulata egy győzelemmel és nyolc vereséggel, mindössze két szerzett ponttal a tabella utolsó, 14. helyén áll.

Az Érd Arénában szerdán, azaz ma 18 órakor kezdődő összecsapáson Fekete Bozsanáék számára létkérdés, hogy nyerjenek, hiszen minden egyes elvesztett pont az alsóház csapataival szemben az egyre biztosabb kiesés felé tereli őket. Papíron ugyan jobban áll a szomszéd település gárdája, ugyanakkor maximumot nyújtva, lelkesen kézilabdázva és az utolsó percig küzdve a pályán, no meg a hazai szurkolók biztatásával összejöhet a bravúr, és itthon tarthatjuk a két bajnoki pontot

2023. 01. 11., 18:00, Érd Aréna
Női kézilabda NB I 10. forduló
Érd – Moyra-Budaörs Handball

A klub beharangozó videója:

Hajrá, Érd!

Fotó: archív/Balogh István

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email