aszfaltozas_tarnok

Megújult a Nagy Lajos utca egyik fele – videó

aszfaltozas_tarnok

Megújult a Nagy Lajos utca egyik fele – videó

Két szakaszban kap aszfaltburkolatot a Nagy Lajos utca, a napokban elkészült egy közel 800 méteres rész.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

December első felében a Tárnoki út és a Deák Ferenc utca közötti szakasz kapott aszfaltburkolatot, emellett több helyen rendbe tették a szikkasztóárkokat, ahol pedig szükséges volt, ott újakat ástak – derül ki Csőzik László polgármester posztjából.

A munka jövőre folytatódik, a most kimaradt 250 méteres szakasszal (Deák – Petőfi utcák között).

Az útépítők a Nagy Lajosról a Tárnoki útra vonultak – erről a projektről az ÉrdMost itt írt bővebben. Ha az időjárás nem szól közbe, a folt hátán folt Tárnoki út felújítását január végéig befejezik.

A Zagyva és a Festő utcában is aszfaltoztak – a Zagyva rendbetételéről itt írtunk -, a Festő a Nagy Lajos előtt közvetlenül került sorra. Ennek az utcának a felújítása nemcsak a pormentesítés miatt volt fontos, hanem azért is, mert az új köznevelési centrum környékét folyamatosan fejleszteni szeretné a város, hogy megkönnyítsék az iskola megközelítését – tudtuk meg László Ferenctől, a Polgármesteri Hivatal kommunikációs vezetőjétől.

Fotó: ÉrdMost archív

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email