kozgyules_220428.jpg

Csőziknek üzente az elődje: „Fogd a kalapod, aztán edd meg…”

kozgyules_220428.jpg

Csőziknek üzente az elődje: „Fogd a kalapod, aztán edd meg…”

Az érdi közgyűlésen döntés született arról is, hogy javítani kell a biztonságos közlekedés feltételeit.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A városatyákról elmondható, hogy készültek a mai közgyűlésre – ki előterjesztéssel, ki tőle szokatlan öltözékkel, ki szellemesnek szánt retorikai fordulatokkal. Ez utóbbiak nem feltétlenül emelték a vita színvonalát. „Fogd a kalapod, aztán edd meg, ha van”, jelentette ki T. Mészáros András, amit többször is el kellett mondania, mert Csőzik László nem reagált. Miután kalapban még nem láthatta a polgármestert Érd népe, így talán nem érezte magát megszólítva.

A Fidesz-KDNP frakcióvezetője említést tett az „Érden folyó” „fékezett habzású demokráciáról” is. Ezen el kellett gondolkodnunk, mert a frakcióvezető úr nem szokott jót mondani hivatali utódjáról, így vagy az lehet, hogy maga sem érti, amit mond, vagy nem tudja, mit jelent a kifejezés. Mind mosószerek, mind demokráciák tekintetében inkább jó, mint rossz a fékezett habzás, egyedül fürdőhabot nem lehetne vele eladni. Mindenesetre ezen a poénon is különösebb reakció nélkül lépett át a közgyűlés.

Az önkormányzat még 2020-ban kötött szerződést az OTP Bankkal 1,8 milliárd forintos folyószámla-hitelről. A fennálló hiteltartozást legkésőbb december 31-ig vissza kell fizetnie a városnak. Ahhoz, hogy fizetési kötelezettségeinek folyamatosan, megfelelő határidőben eleget tudjon tenni, jövőre is igénybe kell vennie a folyószámlahitelt. Mivel ebből finanszíroznák többek közt a benyújtás alatt álló és folyamatban lévő pályázatok önrészét is, a közgyűlés elfogadta az újabb folyószámla-hitelről szóló előterjesztés.

A város támogatta a Helyi Építési Szabályzat módosítását, annak érdekében, hogy a Sentimento Kft. kutatási, fejlesztési és innovációs központot, gyártó- és irodaépületet építhessen a Kornélia – Elvira – Piroska – Éva utcák által határolt telektömbre.

A közgyűlés elfogadta a Polgármesteri Hivatal számára kidolgozott stratégiai célokat. Ezek között első helyen szerepel a Modern Városok Programhoz kapcsolódó feladatok elvégzése, valamint az egyéb intézmény- és infrastruktúra-fejlesztést célzó pályázati, beruházási lehetőségek kihasználása.

Kiemelten fontosnak tartja a városvezetés az energiafelhasználás racionalizálását, és hogy erre vonatkozó intézkedéseket mielőbb elő kell készíteni. Javítani szükséges a biztonságos közlekedés feltételeit – új zebrákat kijelölni, járdákat tervezni, építeni. A város frekventált területein pedig további parkolási lehetőségeket kell kialakítani.

A hivatali ügyintézés gyorsítása érdekében szeretnék elősegíteni, hogy az elektronikus csatornákat minél szélesebb körben használja a lakosság. Ehhez bővíteni kell az önkormányzati honlap tartalmait, és új, korszerű nyomtatványokat bevezetni.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email