bundaskenyerreka2_221102

Bőröndnyi játékkal kísérte két kisfia Rékát a Bundáskenyérbe

bundaskenyerreka2_221102

Bőröndnyi játékkal kísérte két kisfia Rékát a Bundáskenyérbe

Rékának hála, Hajni távozásával sem árválkodott az érdi rádió két reggeli műsorvezetője, Attila és Szabi.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A kétfős fiúcsapat mellé Ölvedi Réka érkezett, így továbbra is hárman készítik az érdiek kedvenc Bundáskenyerét.

Rékát már ismerik az ÉrdFM 101.3 hallgatói. Most, hogy már kora reggeltől segít a hallgatók ébresztésében, a délelőtti folytatásban már nem 10-től 14 óráig, hanem 10 és 12 óra között hallhatjuk a hangját. Jó hír viszont, hogy a kívánságműsor nem egy-, hanem kétórás, így még több számot kérhetünk és kaphatunk a mindig mosolygós műsorvezetőtől.

Persze megváltoznak Réka mindennapjai is: a kétgyermekes anyuka fél nyolcra érkezik a rádióba, ami azzal jár, hogy a kisfiaival az eddiginél korábban, már reggel hétkor elindul az oviba. Az élet azonban már az első adás reggelén közbeszólt.

Attila, Réka és Szabi – a Bundáskenyér új hármasfogata.

„A szerdai napom úgy indult, hogy nem tudtam a fiúkat óvodába vinni, annyira köhögtek. Tudtam, hogy az oviból semmi nem lesz, ezért reggel összepakoltak egy bőröndnyi játékot, és jöttek velem a stúdióba. Bízom benne, hogy a hallgatók ebből nem sokat vettek észre” – reménykedett Réka.

Hozzátette: „Hárman még gördülékenyebbé lehet tenni a beszélgetést. Sokat nevettünk és jól éreztük magunkat az első közös adásunkban” – árulta el a Bundáskenyér új műsorvezetője.

Fotó: Érd FM 101.3

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email