erdarena_medence_2

Egy hétig még biztosan nyitva marad a tanuszoda

erdarena_medence_2

Egy hétig még biztosan nyitva marad a tanuszoda

Jövő csütörtökig eldől, kap-e a város állami támogatást az uszoda és az Érd Aréna - működtetésére.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Jövő csütörtökön rendkívüli ülésen tárgyalja a városi intézményekkel kapcsolatos költségcsökkentési javaslatot Érd képviselő testülete. A tervek szerint november elsejétől szüneteltették volna a Gárdonyi Tanuszoda működtetését, és az Érd Arénát is bezárták volna.Ahogy a könyvtár két részlegét is (Zenei és Jószomszédság).

Emellett a Városi Galéria működését határozatlan ideig felfüggesztenék, míg a Hivatalnok utcai épület heti három-három napot tart majd nyitva. (Bővebben erről itt írt az ÉrdMost.)

Az előterjesztés – ami a fentinél jóval több takarékossági intézkedést tartalmaz – az utolsó pillanatban is módosult, hiszen Csőzik László polgármester szerdán délelőtt még egyeztetett Balla György miniszteri biztossal az Érden tervezett takarékossági intézkedésekről.

„A miniszteri biztossal folytatott megbeszélésnek volt hozadéka, talán nem engedik el a kezünket” – nyilatkozta az ÉrdMostnak Csőzik László. Hozzátette: várhatóan a jövő csütörtöki rendkívüli közgyűlésig megszületik a döntés a sportért felelős államtitkárságon, és eldől, kap-e a város állami támogatást az uszoda – és így az Érd Aréna – működtetésére.

„Ezért nem bánom, hogy a frakciókkal egyeztetve november 3-án döntünk a takarékossági javaslatról. Ezen a pár napon nem múlik semmi – így legalább lesz lehetőségünk arra, hogy még jobban kiérleljük azokat a döntéseket, amelyeket meg kell hozni. Az élet kényszerít rá arra, hogy ideiglenesen szüneteltessük az energiafaló létesítmények működését” – mondta Csőzik László.

Kérdésünkre, hogy anyagilag nem terheli-e meg a város kasszáját jelentősen ez a pár nap haladék, a városvezető úgy fogalmazott: a csúszás igazából a Gárdonyi Tanuszodát érinti, hiszen a Szepes Gyula Művelődési Központ foglalkozásai már korábban elköltöztek a régi és az új Parkvárosi Közösségi Házba, és a Városháza is meghozta takarékossági intézkedéseit: amennyire lehet, lecsavarták a fűtést.

„Azt kell tudnunk, hogy az Aréna működtetésére megjön-e a pénz” – fűzte hozzá a polgármester.

T. Mészáros András frakcióvezető (Fidesz-KDNP), egyben a Pénzügyi Bizottság elnöke az ÉrdMost kérdésére elmondta: jövő szerda délután összeül a bizottság, és véleményt alkotnak a költségcsökkentési javaslatról. Elmondta azt is: frakciója nem támogatja ezt az intézkedési tervet, mert „ami most van leírva, az rossz”.

Hangsúlyozta: nem támogatja az intézmények bezárását, és nem ért egyet ezzel, nemcsak Érd, hanem Győr és Székesfehérvár tekintetében sem.

„Az Érdi Galériában havonta van rangos kiállítás. A szomszédos éttermi részből melegedőt kellene kialakítani, a Galériát pedig nagykabátban is lehetne látogatni” – vélte a politikus. Arra a felvetésre, hogy az ott dolgozó nem ülhet egész nap nagykabátban,azt  közölte: a melegedő kialakításával ez a gond is megoldódna.

T. Mészáros András egyébként nehezményezte, hogy az előterjesztést csak a közgyűlés előtti nap délutánján kapták meg a képviselők, így csorbult azon joguk, hogy megalapozottan, minden információ birtokában tudjanak dönteni.

 

 

 

 

 

Fotó: Ádám Katalin

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email