22_03_29_erdmost_nincskep

Szomszédolós utcabulin parádéznak az érdiek

22_03_29_erdmost_nincskep

Szomszédolós utcabulin parádéznak az érdiek

Rekord számú jelentkező regisztrált eddig a szeptember 10-ei szomszédünnepre - árulta el a főszervező, Takács Éva.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Ez a negyedik szomszédünnep Érden. Az elsőt 2019-ben tartották, és a szerencsés, kora őszi időpontnak köszönhetően a járvány idején sem maradt el egy alkalom sem. Évről évre harminc-negyven lakóközösség tartja meg ezt a vidám pikniket, utcabált, családi napot (hogy voltaképp mi is a program, azt a résztvevők döntik el, a lényeg az együttléten van), idén viszont mostanáig több mint negyvenen jelezték, hogy megszervezik az utcabulit. A helyszín változatos: vannak, akik az úttestre viszik ki a székeket, asztalokat, mások a környékbeli parkba, vagy a járda melletti mezsgyére telepednek ki, attól függően, hogy milyenek az utca adottságai, no meg hányan gyűlnek össze. Asztalokról, padokról, étel-italról a résztvevők gondoskodnak.

Az ötletgazda Takács Éva egy pécsi hagyományt honosított meg Érden, és évek óta összefogja ezt az egész városra kiterjedő programot. Ő gondoskodik a résztvevők számára a területfoglalási engedélyről (ami a városvezetés jóvoltából erre a napra ingyenes), illetve a meghívókártyákról (a Rózsa Nyomda önzetlen segítségének köszönhetően).

– Tegnap is két jelentkezőnek adtam át meghívókártyát, és úgy látom, folyamatosan, még az utolsó pillanatban is jönnek érdeklődők – mondta az ÉrdMostnak Éva, aki természetesen nemcsak a jelentkezőket koordinálja, hanem ő szervezi a bulit a saját utcájukban.

– Ahogy ez már hagyomány nálunk, főzni fogunk. Nyolcvan emberre készül majd a pörkölt, két bográcsban: lesz egy „fiús” változat, csülökkel, és egy „lányos-gyerekes – árulta el Éva.

Mercs Alexandra tavaly szervezett első ízben szomszédünnepet – két utca, a Napvirág és a Nefelejcs, illetve a környék lakói mulattak együtt délután kettőtől hajnali négyig.

– Az idei koncepció ugyanaz, mint a tavalyi: batyus buli lesz. Most még több meghívót kértünk, mint tavaly, így a környező kis utcákban élőkhöz is bedobjuk, hogy még többen legyünk – mondta Alexandra, aki idén többedmagával szervezi a szomszédünnepet.

– Tavaly körülbelül százharmincan voltunk. Bográcsokat, tárcsát, grillt biztosítottunk, mindenki azt főzött, amit akart, de volt közös paprikás krumpli is. Az egyik szomszéd otthon sütött kürtős kalácsot hozott. Nem kell túlszervezni a bulit, így is nagyon jól sikerült – árulta el az ÉrdMostnak Alexandra, akitől megtudtuk azt is: a szomszédünnepnek köszönhetően sok környéken lakóval közelebbi ismeretségbe került: – Megállunk az utcán beszélgetni, ismerjük egymás nevét, szóval nagyon hasznosak ezek a rendezvények, és nagy szükség van rájuk.

A közös főzés, piknik, tánc, beszélgetés mellett a sport is szerepet kap a szomszédünnepen: ahogy tavaly, úgy idén is lesz  sport-, illetve táncbemutató több helyszínen, ezt az Érd Médiacentrum munkatársa, Pecsuvácz Péter koordinálja. Így a szomszédok nemcsak egymással, hanem a helyi sportegyesületekkel is megismerkedhetnek – és a gyerekek csatlakozhatnak is a klubokhoz, ha szeretnének. Tavaly erre is volt példa.

Aki kedvet érez arra, hogy szomszédünnepet szervezzen a lakóközösségében, jelentkezzen Évánál a 0670/517-8454-es telefonszámon. A program bármi lehet, a lakók ízlése szerint – főzés, beszélgetés, közösségi játékok, utcabál, vagy mindez egyszerre -, a cél az, hogy az egy utcában, illetve egy környéken élők jobban megismerjék egymást.

 

Archív fotó

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email