22_03_29_erdmost_nincskep

Falusi Ferenc visszalép törvénysértés miatt

22_03_29_erdmost_nincskep

Falusi Ferenc visszalép törvénysértés miatt

A Helyi Választási Bizottság megállapította a törvénysértést a Csőzik Lászlót támogató balliberális ellenzék jelöltje, Falusi Ferenc ellen, aki Diósdon is indult jelöltként. Falusi lapunknak azt nyilatkozta, visszalép az érdi jelöltségtől.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

„Törvénysértő a Csőzik Lászlót támogató balliberális ellenzék érdi kompenzációs listája, amelynek egyik tagja egy másik településen független önkormányzati képviselőjelöltként indul” – számolt be róla az erdioldal.hu. Mint írják, a Helyi Választási Bizottság ülésén megállapították a törvénysértést, és a jelölő szervezetet, illetve Falusi Ferenc jelöltet a további jogsértéstől eltiltották. 

Ezzel kapcsolatban kerestük Dr. Csigi Zsoltot, a Helyi Választási Bizottság elnökét, aki lapunknak elmondta, hogy a HVB nyilvántartásba vette a kompenzációs listát, amit az LMP-JOBBIK-DK-MSZP-CÉL-MOMENTUM-MINDENKI MAGYARORSZÁGA-PÁRBESZÉD-MAGYAR LIBERÁLIS PÁRT közös jelölőszervezet állított össze és amelyen Falusi Ferenc is szerepelt.

– A törvény kategorikusan kijelenti azt, hogy jelölt csak egy területen lehet jelölt. Ez ellen irányult a kifogás, a kifogástevő azt kérte, hogy a kompenzációs listát a Helyi Választási Bizottság semmisítse meg, törvénysértő mivoltára tekintettel. A HVB a törvénysértésnek helyt adott, ám a kompenzációs lista megsemmisítését elutasította, ugyanis nincs törvényi felhatalmazás arra, hogy a saját jogerős határozatát saját hatáskörben megsemmisítse. A HVB mind a jelölő szervezetet, mind Falusi Ferenc jelöltet eltiltotta a további jogsértéstől – nyilatkozta lapunknak Dr. Csigi Zsolt.

Mint mondta, azt, hogy bűncselekmény történt-e, jelenleg már az Érdi Rendőrkapitányság nyomozóhatósága vizsgálja. A jelölőszervezet és a jelölt a Helyi Választási Bizottsághoz szeptember 13-án, 16 óráig nyújthat be fellebbezést.

– Érden erre még konkrét példa nem történt. Amikor a HVB a határozatot meghozta, akkor Falusi Ferencet Diósdon nyilvántartásba vették, ám az még nem volt jogerős. A határozatot szeptember 11-én eljuttattuk mind a jelölőszervezethez, mind Falusi Ferenc jelölthöz – tette hozzá Dr. Csigi Zsolt.

Kerestük az ügyben Dr. Csőzik Lászlót, a jelölőszervezet polgármester-jelöltjét. Kérdésünkre elmondta, hogy a határozatot megkapta, miután azt megvizsgálta, csütörtökön reagál a történtekre, nyilatkozatával frissítjük cikkünket.

Falusi Ferenc képviselő-jelöltet is kerestük az ügyben, aki lapunknak elmondta, hogy csütörtökön reggel 8 órakor a Helyi Választási Bizottságnak jelzi, hogy visszalép az érdi jelöltségtől.

– Már felkerestem a diósdi önkormányzatot és a reagálásunk a következő: az érdi listáról visszalépek, ugyanis valamelyikről le kell mondanom. Az érdi listán nincs esélyem bejutni, így holnap reggel 8 órakor felkeresem az érdi Helyi Választási Bizottságot és visszalépek. A diósdi jelöltségnél maradok, a 8-as számú választókerületben indulok Diósdon. Jóhiszeműen jelöltettem magam mindkét településen, a jogszabályt nem ismertem, ez áll a háttérben – nyilatkozta lapunknak Falusi Ferenc.

Értesüléseink szerint a napokban Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke Érden járt, Falusi Ferenc ingatlanán és kampányrendezvényt tartott. Ezzel kapcsolatban Falusi Ferenc először úgy reagált, hogy ő nem volt jelen az eseményen, nem tudott arról. Majd később azt nyilatkozta, hogy „Gyurcsány Ferenc gyerekekkel találkozott, nem kampányrendezvény volt”. 
 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email