honvédség

Várják a jelentkezőket az önkéntes katonai szolgálatra

honvédség

Várják a jelentkezőket az önkéntes katonai szolgálatra

Várják a jelentkezőket az önkéntes katonai szolgálatra. 18 és 65 év között mindenkit várnak, aki szeretné megszerezni az általános honvédelmi alapismereteket, megtapasztalná a Magyar Honvédség mindennapjait.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az önkéntes katonai szolgálatról Sárkány István, őrnaggyal beszélgettünk a Bundáskenyérben, aki a csepeli toborzóirodát vezeti. Elmondta, hogy szeretnék megszólítani a fiatalokat, akiknek a felsőoktatási felvételinél többletpontokat is jelent az önkéntes katonai szolgálat.

Mint mondta, a mostani kiképzések szeptember 5-én indulnak. Az első két hónap általános alapkiképzés. A második – négy hónapos – szakaszban a résztvevők választhatnak, hogy milyen kiképzésben kívánnak részesülni. Folytatható az alapkiképzés, de akár műveleti besorolású katonai szervezetet is lehet választani.

A résztvevők juttatása az első két hónapban megegyezik a mindenkori minimálbér összegével. Akik különleges műveleti besorolású alakulatot választanak, azok bruttó 260 ezer forintot kapnak. Emellett jogosultak lesznek többféle ellátásra, költségtérítésre.

A hat hónapos kiképzés végén a résztvevők további hat hónappal folytathatják a kiképzésüket. Aki civil pályát választ, az a Magyar Honvédség tartalékos állományába kerül. Dönthetnek úgy is, hogy a Magyar Honvédségnél hivatásos vagy szerződéses katonaként szeretnének szolgálni.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email