semmelweis_220628

Az egészségügy ünnepe

semmelweis_220628

Az egészségügy ünnepe

A pénteki Semmelweis-napon a „törzsgárdatag” dolgozók megünneplése mellett szóba kerültek azok a nehézségek is, amelyekkel a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény küzd.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Harminc éve ünnepeljük Semmelweis Ignác születésének évfordulóján a magyar egészségügy napját, tizenegy éve pedig az egészségügyben dolgozók számára munkaszüneti nappá is vált július 1-je. Érden a Dr. Romics László Egészségügyi Intézményben évek óta megünneplik ezt a napot, és virággal, oklevéllel köszönik meg azok munkáját, akik 5-35 éve az intézményben dolgoznak.

Az idei alkalom rendkívülinek volt mondható: a pandémia miatt az előző két évben elmaradt az ünnepség, az 5-35 éves szolgálati időt elért munkatársak csak szűk körben vehették át az elismerést, ezért most őket is köszöntötték.

Csőzik László polgármester bejelentette: a szakrendelő modernizálása során a támogatási keretből megmaradt mintegy 250 millió forint, amiből többek közt egy naperőművet építenek ki.

Bárány Zsolt, az intézmény főigazgatója felidézte a pandémia idejét tett intézkedéseiket, beszélt az elért eredményekről, ugyanakkor a szakemberhiányról is.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email