tarnokiut_220513

Halogatás nincs, nehézségek viszont vannak

tarnokiut_220513

Halogatás nincs, nehézségek viszont vannak

Érd nem halogatta a beruházásokat, épülnek a csomópontok, ősszel új épületbe költözik a Teleki iskola, haladnak a turisztikai fejlesztések és új kivitelezőt keresnek a Tárnoki út felújításához.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

„Halogatta a beruházásokat, most fut a pénze után az érdi önkormányzat” címmel jelent meg egy cikk a VG.hu-n. Azt írják: Érd most azzal szembesül, hogy a háború okozta ársokk miatt gyakorlatilag semmire sem elegendő, amit három-négy éve kapott a kormánytól, és akár el is veszítheti a forrásokat.

Több projektet is említ a cikk, elsőként a Tárnoki út felújítását: a szerző szerint Érd még 2018-ban kapott 150 millió forintot a Tárnoki út felújítására, de csak tavaly nyáron írták ki a közbeszerzést – később pedig a győztes, illetve a második helyezett is visszalépet a közbeszerzéstől, mert úgy ítélték meg, hogy a rendelkezésre álló keretösszegből nem tudnák megvalósítani a tervbe vett beruházást. Mindkét vállalat a háború kitörése óta tapasztalt kőolajár-robbanásra hivatkozott döntésében – írják.

A cikk nemcsak a Tárnoki utat említi – megfogalmazásuk szerint „óriási késésben vannak egyes beruházások a városban, hiába kaptak például csaknem 6 milliárd forint uniós forrást a legforgalmasabb csomópontok fejlesztésére, a település által kezelt kilenc beruházás közül mindössze kettő készült el eddig, alig pár száz millió forint értékben, a többi közbeszerzés mind eredménytelen lett”. „Vállalkozói falu, iskolakomplexumok, turisztika fejlesztések – egyelőre ígéret mind” – fogalmaznak.

„A VG.hu cikkét olvasva nagyon rossz érzések lettek úrrá rajtam, és azt kívánom Érdnek, ne legyen igazam. Attól tartok: ez amolyan megelőző propaganda-csapás” – reagált Csőzik László polgármester. „A kormány gazdaságilag nagy bajban van, éppen megszorít. Ahogy pár napja a pénzügyminiszter a megyei jogú városok tanácskozásán elismerte, beruházásokat fognak törölni. Félek, erre készülnek az érdi építkezéseknél is, és a fideszes médiagólemhez csatolt – egykor szép napokat megélt, mára eljelentéktelenedett (pár napja szüntették meg a nyomatott VG kiadását) – lapot használják arra, hogy az ellenzéki vezetésű Érdet vádolják, ránk kenjék a sarat, mielőtt meglépik a népszerűtlen intézkedéseket” – jegyezte meg.

László Ferenc, a Polgármesteri Hivatal kommunikációs vezetője azt hangsúlyozta: a VG cikkében foglaltaknak szinte mindenben az ellenkezője az igaz.

„Soha nem halogatott a városvezetés politikai (vagy) más okokból beruházásokat. Gondoljanak csak bele, melyik az a politikus, amelyik olyan ostoba, hogy ilyet tesz, vállalva a népszerűségvesztést? Aki egy kicsit ismeri Érdet, tudja: az a polgármester, aki rendbe teszi az utakat, pajzsra emelik. Akkor miért halogatná az útépítéseket?”

A közleményben arra is felhívják  a figyelmet, hogy nem 2018-ban, hanem 2019-ben kapott a város a Tárnoki útra támogatást, majd az előző városvezetés idején készült tervről derült ki, hogy rossz volt, így az elnyert pénz csak alig valamivel több, mint a felét fedezte volna  a beruházásnak. „Ezt T. Mészáros Andrásék is tudták, ők kértek ráemelést a kormánytól, amit Érd nem kapott meg. Rendbe tettük a tervet, majd eldöntöttük: akkor is megcsináljuk, ha a kormány nem ad ráemelést, így hitelt szereztünk az építkezéshez. A történet végeredménye ismert, hiába nyert a kivitelező a közbeszerzésen, a „háború okozta áremelkedésre” hivatkozva az utolsó percben visszalépett. A cégek nem az önkormányzat által biztosított összeget kevesellték, hanem azt nem vállalták, hogy megépítik azért a pénzért, amit ők ajánlottak a közbeszerzésen. Azaz mi készek lettünk volna tárgyalni az összegről, de már nem volt kivel” – olvasható a közleményben.

„Az sem igaz, hogy 6 milliárdot kaptunk csomópontépítésekre, a pontos összeg 4,7 milliárd. Két csomópont (Diósdi/Csaba utca; Előljáró/Velencei út) elkészült, már el is számoltunk a kormánnyal, kettő éppen épül (Törökbálinti úti körforgalom, Fehérvári/Zámori). A Törökbálinti-Szövő-Folyondár utca, illetve a Zámori-Vadlúd kereszteződés rég épülhetne (alá van írva a szerződés a kivitelező céggel), ám a kormány fél éve halogat egy döntést, ami nélkül nem indulhat el a beruházás. Érdekes, hogy minderről egy szó sem esik a cikkben, pedig felhívtuk rá az újságíró figyelmét”- jegyzi meg László Ferenc.

„Az sem igaz, hogy a többi beruházást halogatná az önkormányzat, mindenütt volt közbeszerzés kiírva, van olyan beruházás, ahol egymás után három. Majd’ mindegyik sikertelen lett, nem volt elég jelentkező. Nehezen találunk tervezőt, kivitelezőt, mert az országban zajló nagy építkezési boom miatt nincsenek szabad kapacitások. Ezzel nemcsak mi és most szembesülünk, ugyanez a közbeszerzési huzavona ment T. Mészáros András idején is, ám erről megint csak hallgat a VG.hu. De a nehézségek ellenére megyünk előre, napokon belül megjelenik a Sulák-köz felújításának közbeszerzése, és a Tárnoki út felújításához is keresünk új kivitelezőt. Nemsokára lezárjuk az építési közbeszerzést a Sóskuti-Szávatai-Fütő és a Tárnoki-Csaba-Ürmös csomópont esetében, indulhat az építkezés”.

Ami a Fenyves-parkvárosi iskolát illeti, az önkormányzat közleménye szerint az iskola elkészült, ősszel költözhet a Teleki. Csőzik László polgármester pár napja bejárta a régi épületet, és igyekszik minden segítséget megadni az épp csomagoló pedagógusoknak.

„Finoman szólva hazugság, hogy a turisztikai fejlesztéseknek se híre, se hamva. A vendégháznak tervezett Présház a picesoron a tervek szerint őszre elkészül. A Beliczay-házat megvette az önkormányzat, elkészült a koncepcióterv a fejlesztésre, célunk a bringás turizmus fejlesztése” – zárja szavait a kommunikációs vezető.

László Ferenc az ÉrdFM 101.3-nak is adott interjút, amit itt hallgathatnak meg:

 

Archív fotó

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email