22_03_29_erdmost_nincskep

Jégkrém evési világrekord készül Magyarországon

22_03_29_erdmost_nincskep

Jégkrém evési világrekord készül Magyarországon

Több mint huszonnégyezer gyerek nyalja majd egyszerre a jégkrémet.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Guinness-rekordot készülnek felállítani a Rotary Országos Gyereknapon, ahol összesen több, mint 50 településen eszik majd a gyerekek egyszerre a jégkrémet.

Zoomon keresztül felügyelhetik május 26-án, 13 órakor azt a rekordkísérletet, amelynek során gyerekek ezrei fagyizhatnak egyszerre – mondja Valló Tamás, a Rotary Magyarország projektfelelőse.

A hagyományteremtő gyereknapra eddig összesen több, mint 50 település jelentkezett. Bár eredetileg négyezer gyerekkel számoltak, már most hatszor ennyien jelentkeztek: legalább huszonnégy ezer fő fogja nyalni majd egy időben a jégkrémet, amelyből az intézmények eddig kb. 25 ezer darabot igényeltek.

“A cél a legkisebbek boldoggá tétele, hiszen sokan hiányt szenvednek akár az élelmiszerek terén is. Most hozzájuk is eljuttatjuk az édességeket, ám ez csak az egyik kezdeményezésünk: A Rotary olyan világszervezet, amelyben különböző foglalkozású emberek készek vállalni a humanitárius szolgálatot. Szakmai és magánéletükben magas etikai alapelveket követnek. Arra törekednek, hogy a világban terjedjen a megértés és a jó szándék”

– mondja a Valló Tamás a világ legnagyobb civil szervezetének, azon belül a Rotary Magyarországnak a képviseletében.

Bárki megtalálhatja a módját, hogy segítsen másokat

A helyszínek felügyeletét a Rotary Magyarország összesen 55 klubja látja majd el országszerte. A rekordkísérletről a Guinnessel is folyik az egyeztetés: valószínű, hogy a szervezet képviselői videóhívásban jelentkeznek majd be az általános iskolákból, óvodákból és gyermekintézményekből, hogy hitelesíthessék a jelenlévő gyerekek számát, amit a Guinness-rekordok munkatársa jegyzőkönyvbe vehet.

“Aki hisz a társadalmi felelősségvállalásban, annak egyébként is érdemes tagnak jelentkezni a Rotary-klubokba. A Rotary tevékenysége a sajtó és a közvélemény teljes nyilvánossága mellett zajlik. A szervezet minden ember számára nyitott, függetlenül bőrszíntől, hittől és vallástól, nemtől és politikai nézetektől. Teljes mértékben mentes a politikától, nem támogat politikai pártokat, irányzatokat, és nem fogad el tőlük semmiféle támogatást. A Rotary a világ legnagyobb tekintélyű civil szervezete, jelentős szerepet játszott az Egyesült Nemzetek Szervezete 1945. október 24-i megalakításánál, ahol jelenleg is tanácskozási jogú állandó képviselete van”

– zárja Valló Tamás.

A rekord és a projekt részleteiről az Érd FM 101.3 Bundáskenyér című műsorában beszélgettek Valló Tamással

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email