330 adag szeretet

Ezen a hétvégén is folytatódott az érdi ételosztás, amelynek során az érdi egyházak segítenek a rászorulóknak melegételhez jutni. Most vasárnap az Érdi Adventista Gyülekezet főzött, akik 330 adag tésztaételt, kenyeret és süteményt készítettek a nehezebb körülmények között élő városlakóknak.

Stramszki István, az Érdi Adventista Gyülekezet lelkésze elmondta, hogy a gyerekektől  a felnőttekig, valamennyien részt vettek a munkában, amely során milánói szószos szarvacska tésztából, kakaós süteményből és kenyérből álló csomagokat készítettek, összesen 330 adagot, amelyet 11 autóval vittek házhoz. A címlistában az Emberi Hang Alapítvány kuratóriumi elnöke, Paróczai Zoltánné segített nekik.

Az érdi ételosztás ezúttal is nagyon széles körű összefogással valósul meg: az egyházak mellett cégek, magánszemélyek is segítenek, illetve a polgárőrség, amely minden héten részt vesz az ebéd kiszállításában.

Kapcsolódó cikkeink

További cikkeink

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email