jegyzo

Új jegyzője van Érdnek

jegyzo

Új jegyzője van Érdnek

Dr. Feik Csaba tölti be március 7-től a jegyzői tisztséget az érdi polgármesteri hivatalban. Az 58 éves jogász végzettségű, egyetemi oktatót, igazgatás-szervezőt kedd délelőtt mutatta be Csőzik László polgármester az apparátusnak.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A városvezető a Facebookon azt írta: „Dr. Feik Csaba három évtizede dolgozik jegyzőként, korábban Páty, Maglód és Nagykovácsi hivatalát vezette, közel 20 éve Ercsi város jegyzője, onnan érkezik most hozzánk. Külön büszkeség számunkra, hogy városunk új jegyzője 20 éve egyetemi oktató is, címzetes egyetemi docensként tanít a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen önkormányzati jogot és különféle közigazgatás-tudományi tárgyakat. Feik Csaba magas szintű hivatástudattal, nagy elméleti és gyakorlati tudással rendelkező közigazgatási szakember, aki a hazai állam- és önkormányzati igazgatásban dolgozók ezreit tanította közigazgatás-tudományi ismeretekre. Rendszerető, határozott szakember, akitől azt várom el, hogy városunk közösségét szolgálja nagy odaadással és profizmussal, továbbá vezesse jól és közmegelégedésre polgármesteri hivatalunkat, önkormányzatunk közigazgatási apparátusát.” – fogalmazott Csőzik László.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email